Nethaniel, a veszedelem

Mélyen tisztelt Chernov uram!

Lapjának rendszeres olvasója vagyok, tudom, hogy Távolrévben igen sok ember (elf, fél-ork, gnóm, stb) kezéhez jut el, ezért kérem, hogy alábbi írásomnak a T(r)akták hasábjain juttasson helyet.

Eyariel Keenris

Tovább ehhez a bejegyzéshez »

Puccsok a Tavernában – inog a vezéri szék

F.K.T.Szerkesztőségünk arról értesült, hogy pár hete a Taverna élén erőszakos vezérváltás történt, egy csapat zsoldossal és egyéb (nem klántag) fegyveressel megtámogatva. Azonban úgy látszik, igaz a mondás, hogya ki kardot ragad, kard által vész el, mivel azóta újabb aspiráns tűnt fel a színen, aki szintén zsoldosokkal szeretné megkaparintani a klán vezéri székét. Az eset pikantériája az, hogy állítólag a Vadászok Szövetsége mind ezen utóbbi puccskísérletben, mind pedig a korábbi puccsban érintett volt, úgyhogy a jelenlegi vezér, könnyen ugyan olyan sorsra juthat, mint az általa elűzött. A puccsisták állítólag már teljesen megtörték a klánvezérhez hű csapatok ellenállását, és ellenőrzésük alatt tartják a Taverna épületét.

Bosszú Borgarért

BosszúállóCallisto egyik bosszúállója – ki egyesek szerint nem evilági teremtmény – tegnap délután a Krajcáros Kocsmában lecsapott Borgar Gorhak két feltételezett gyilkosára. A harcban mindhárman súlyosan megsérültek, azonban végül a magányos bosszúálló felhagyott a harccal, és miután átadta mesterének üzenetét, távozott a helyszínről.

A.C.

Gyász

SkeetTragikus körülmények között meghalt Skeet arVilisse, a Szent Szív klán köztiszteletben álló gyógyítója és követe, aki küldöttként sok klánban megfordult, egész életében “körüljárt jót cselekedve”.
Nemrégiben az utazások lezárulásával végleg hazatért Ötbányára, a Csend Kertjébe költözött. Itt született meg a mára három felnőtté cseperedett gyermeke után legkisebb fia is, akit nagy szeretetben nevelt és tanított, mígnem pár nappal ezelőtt egy ismeretlen tettes rejtélyes indítékkal fojtogatta, végül elroppantotta a nyakát. Az esetnek nem voltak szemtanúi, a testet egy ott élő szerzetes találta meg.
A kegyelet leróható Skeet ravatalánál a hét folyamán az ötbányai Csend Kertjében, ahol a Szent Szív Klán berendezkedett a vendégek és gyászolók fogadására. A hamvasztásos temetési szertartást Barbelo végzi, majd a hamvak szétszóratásra kerülnek azon a földön, ahol a tünde gyógyító fontos részeit töltötte életének, ahol munkálkodott és amit mindig is otthonának vallott.

A Szent Szív klán

Csatába torkollt támadás

Az alábbi tudósitást Sakura Yoru bocsátotta szerkesztőségünk tudomására…
Sakura Yoru és Tiamatha Larr békésen vacsoráztak a liget gyepén, mikor egy páncélos alak közéjük állt, és se szó se beszéd, minden figyelmeztetés nélkül lesújtott kardjával Sakurára. Valószínűleg ezért érezhette magát, igen erősnek, mivel teljes vértben, könnyű lehete megölni egy lányt, s egy „törékeny” nőt. A férfi oly elvetemülten harcolt, hogy Tiamatha is áldozatául esett a csatának…

Tovább ehhez a bejegyzéshez »

Megmérgezték Cayce Ceryninget

MéregSúlyos mérgezés tüneteivel szállították haza a Városházáról Cayce Ceryning grófnőt, a Mecénás Magisztrát. Szemtanúk állítósa szerint a grófnő egy levél olvasása után lett rosszul a Törvények Terme előtt, majd rövid idő alatt elveszítette eszméletét.  Állapotáról nem tudni bővebbet, mint ahogy arról sem, ki állhat a mérgezés hátterében.  

Lapzárta után érkezett: Nunatan de’la Pennar, Ceryning klánszóvivő közölte lapunkkal, hogy a grófnő “köszöni szépen, most már jól van, állapota stabilnak mondható.”

A.C.

OOC – Sziklaöböl megnyitotta kapuit

A mai naptól Sziklaöbölbe immáron bármely karakter ellátogathat, aki Ötbányán tartózkodik. Sajnos Távolrévből az út így meglehetősen hosszadalmas, közvetlenül odajutni egyelőre nem lehet, csak Karavánpihenő és Ötbánya érintésével, szárazföldi úton. Így az utazás Távolrévből három napig tart, IC pedig, ha figyelembe vesszük a távolságokat, jóval tovább.

Megtalálták Borgar Gorhak holttestét: vérdíj a gyilkos fejére

Borgar GorhakMohor del-Skye arról a sajnálatos eseményről értesítette lapunkat, miszerint bebizonyosodott: Borgart meggyilkolták, az összeroncsolt holttestét pedig egy szekérről kidobták. A Penetrate 20 ezer arany vérdíjat ajánlott fel az ismeretlen gyilkosok kézrekerítőinek. Emellett az alábbi felhívás közzétételét kérték:

Mohor&Kobold Szerencse Játék Egyesülés felhívása!

Mivel Borgar Gorhak elhalálozott így a Ki a Vagány Torna győztese Kulgar con Scorpione! A banki forduló váltáskor küldjük a fogadások győzteseinek a pénzét!
A Mohor&Kobold Szerencse Játék Egyesülés egy hetes gyászt hirdet! A Hobgoblin hadiárvák szintén egy hetes gyászban vannak!
A Távolrévi Asztalosok Céhe Borgar Gorhakot saját halottjának tekinti!

Borgar Gorhaktól szerdán délután veszünk végső búcsút az arénában, amikor a toronyóra kettőt üt! Törzsi szokás szerint elégetjük a testet, így adva vissza a lelkét a Farkas Szellemnek, majd hamvait a szélbe szórjuk. Mindenkit szeretettel várunk a szertartásra!

Elkeseredetten keresi Borgart asszonya

BugraaAz elrabolt Borgar Gorhakot napok óta keresi a város különböző pontjain zokogva, sírva felbukkanó Bugraa, az ork törzsfő asszonya. Eddig már több városnegyedet, kocsmát bejárt, még a Városházán is megfordult, bár ez utóbbi helyen valóban gyakrabban tartózkodott Borgar, mint azt szerette volna (ugyanis többször volt a Pincebörtön vendége.) Reméljük Bugraa keresése végül sikerrel jár, és nem esett baja az ork vezérnek, akire már jópáran fogadtak a Kulgarral folytatott versengése okán.

A.C.

Munkaközvetítés

HRMSzerkesztőségünk látva, hogy milyen sok munkát kínáló, ám hiába kereső klán, szervezet és fogadó akad, és milyen sokan keresnek munkát mindhiába (bár újabban ebből van kevesebb), úgy döntött, hogy elindítja munkaügyi rovatát. Ide bármely, nekünk eljuttatott hirdetés felkerül. Természetesen csak törvényes (vagy legalábbis annak tűnő) foglalkozásokkal tudunk foglalkozni.. Tehát a “Munkanélküli orgyilkos bárkinek a megölését vállalja 100 aranyért.” és a “Jól működő tolvajcéhbe keresünk profi zsebeseket.” jellegű hirdetéseket sajnos nem jelentethetjük meg, mert még bűnpártolással vádolnának minket, némileg jogosan.

//A rovat oldalt, a “Külön oldalak” alatt “Munka” néven található, közvetlenül pedig elérhető a http://traktak.wordpress.com/munka/ címen.//

Vidám ökörsütés

HordóJó hangulatban zajlott a Városháza előtt a Vidám Gazfickók politikai jellegű ökörsütése. A városvezetés figyelmét evéssel, ivással és politikai töltetű dalok éneklésével kívánták felhívni a gazok eddig nem pontosított panaszaikra, ami sikerült is: a vigadozáson rövidesen megjelent Calan Invictus és Kulgar Scorpione is, és csatlakoztak az eszem-iszomhoz. A mulatozás éjszakába nyúlóan tartott, egészen addig, amíg a Gazfickók hétpróbás klánvezére, Erik Lamar ki nem feküdt az italtól, és ezzel megadta a jelet több klántársának is a távozásra. Két vidám gazfickó azonban a helyszínen maradt a nem kevésbé vidám helytartó társaságában, azzal a határozott céllal, hogy az otthagyott italoshordó tartalmát nem engedik kárba veszni.  A mentési munkálatokat némileg hátráltatta a korábban elfogyasztott ital mozgáskoordinációra gyakorolt negatív hatása, ám a lelkesedést úgy tűnik, ez sem volt képes csökkenteni. A küzdelem jelenleg is folyik, az italoshordóban maradt szesz mennyiségéről azonban nincsenek pontos adataink, így megjósolni sem tudjuk a rendezvény várható végét.

A.C.

Mesék a Fűszerboltból

Ma kora este egy hat főből álló, a Ceryning ház és a Dagon hajósainak jelképeit viselő csapat törte fel Mohor Fűszerboltjának ajtaját, és aztán pakolták ki az árukészlet egy részét Dög-Zugban. Mivel a bolt rendkívüli felújítási munkálatok miatt ma reggel bezárt, és elvileg negyedikéig zárva marad, a pakolást a tulajdonosok részéről senki nem akadályozta, azonban pár járókelő próbálta meghiusítani a bolt készleteinek eltávolítását, melyet hosszabb ideig sikerült is akadályozniuk. A csapat végül egy üzenetet hátrahagyva távozott, miszerint a jövő héten ismét látogatást tesznek Mohornál, a kufárnál, és remélik, akkor már ő maga is jelen lesz. Információink szerint Mohor klánja, a Penetrate valóban nem fizetett eddig adót, de az kétséges, hogy a Fűszerbolt készletei akár összességében is képesek volnának fedezni egy ilyen mértékű tartozást. Persze egyes híresztelések szerint pult alól különlegesebb dolgokat is árulnak, de arról nincs tudomásunk, hogy ilyen értékesebb árucikkeket végül elvittek-e az adóbehajtók.

Elhunyt Shána

ShanaElhunyt Shána, több távolrévi klán volt vezére, ki határozott fellépésével, kemény vezetési stílusával vívott ki magának tiszteletet sokakból. Shána Delaqua Ceryning egyes információk szerint amazonként kezdte pályafutását, majd nem sokkal később a virágzásnak indult TSZP-hez csatlakozott. A tudósokra azonban nem sokkal később  a belháború szörnyű korszaka köszöntött, minek következtében az akkori vezető lemondott, és átadta Shanának a klánvezérséget, aki stabilizálta a klán helyzetét, majd visszadta a vezéri pálcát elődjének. Emlékét azóta is a TSZP központi tornya (A Shana torony) őrzi. Később fény derült Ceryning gyökereire, és így a város új nemes házához csatlakozott, majd a házalapító eltűnte után itt vette kézbe az itrányítást. Regnálására a nyugodt belső viszonyok és a Mor-Bain-közeli külpolitika volt jellemző, mígnem betegsége miatt (egyesek szerint miután sikeres puccsot szervezett ellene későbbi utódja, Cayce Ceryning), le nem mondott a vezérségről, és vissza nem tért a TSZP-be. Innen útja a TSZP-vel szoros barátságot ápoló Bohémtanyára vezetett, ahol ismét vezéri teendőket látott el, egészen haláláig. Egy gyermeke volt, Faith Delaqua, aki azonban nem sokkal unokájának, Shana Ceryningnek születése után, ismeretlen körülmények között elhunyt, így unokáját egyedül nevelte.

Elrabolták Borgar Gorhakot

BorgarMa fényes nappal egy összehangolt támadás keretében három martalóc elrabolta a közismert bajkeverőt, a goblin hadiárvák gyámolítóját, Borgar Gorhakot. Az akcióban egy sötét-elf nő és két rosszarcú férfi vett részt. A nő egy Ceryning tenyészetből származó draghonon nyergéből támadott, míg a másik kettő egy szekéren állt lesben. Onnan csaptak le áldozatukra, majd miután együtt harcképtelenné tették, ugyan ezzel az eszközzel szállították el a helyszínről a magatehetetlen ork vezért.  

« Régebbi bejegyzések