OOC – Nethaniel, a törpék réme

Távolrév törpe lakossága igazi genocídium áldozatává vált ma este Nethaniel jóvoltából. Szerkesztőségünk úgy érezte, hogy kár volna, ha a 10 zöld üveg komolyságát idéző játék veszendőbe menne. Reméljük az elkövető sem bánja. Best of Nethaniel, a teljesség igénye nélkül:

 *A zugban egy óriása hegy méretű szemétdomb hever, ami csakis Nethaniel által megöt törpékből áll. Már Nethaniellel többsz9ör is megesett, hogy 1000-resével mészárolta a törpéket. Nethaniel a törpegyilkos lepihen majd visszamegy a Belső városba.*

*Megint itt járkál, és lássa, hogy valamit súgnak róla, odalopakodik.
~Ez a Nethaniel sokakat megöl köztünk, még a végén kihalunk! Tegyünk ellene valamit!-mondja egy törpe.
~Majd adok én nekik!-suttogja Nethaniel és megöli azokat a törpéket.* 

 *Nethaniel bágyadtan járja az ucákat. Arra törexik, hogy ha törpét gyilkol, ne lássa meg a várőrség.
Elbújik és egy titkos helyen megöl egy törpét úgy, hogy Marcus nem lássa. Aztán tovább járkál.*
/199 karakter hosszú volt a szöve,g és minimum 200-nak kell lennie ezért ezt ide írtam///
 *Lássa, hogy Morgana tudja, hogy folyamatoswan ethaniel törpéket öl.
~Nos most azt hiszem én most…-mondja és megakda a szava. Elfut valahova.* ///////////////////////Ezt azért írtam, hogy be tudjam írni ezt.///////////////////////////////////// 

 *Trials Den Aelre néz.
~Majd megöllek téged is!-mondja majd meszire fut. Senki nem lássa őt. Elbújik egy helyen, mert lássa, hogy üldözi a városőrség. Vár, vár majd meglát egy hírt: Az ügy lezárva. Haggyuk a törpeírtót Nethanielt folytatni tevékenységét, majd őt ölik meg a törpék. Nethaniel örül ennek, és ezt gondolja: most már korlátlanul ölhetem a törpöket. *

113 hozzászólás

  1. Nuada said,

    október 25 at 10:53 pm

    Most tett látogatást a TSZP-ben:)) Az egyik törpünk ráförmedt, és akkor nem volt kedve harcolni^^ Aztán egy másik tag Ic elmondta a véleményét, megsértődött és elhagyta a klánt…
    Egy hírességet vesztettünk el…:)))

  2. Revan ava Senrod said,

    október 25 at 11:02 pm

    Sárga Ház!
    Még il.enek is megjelennek ebben az újságban. pff.
    Majd a VÖ-s törpöm legyakja:D

  3. Skeet said,

    október 25 at 11:52 pm

    A pofám leszakad A Régiek és A Nagyok helyett is (a nevükben nem nyilatkozhatok), hogy nem egy tudatlan, ám aktív játékost látnak benne, hanem a lámaság megtestesítőjét…

    Igaz, kellemesebb is röhigcsélni rajta, eltenni emlékül és tiltást kérni rá, mint egy (vagy több) rühes levelet küldeni neki, valami irányadóval.

  4. Alekszej said,

    október 26 at 12:32 am

    Azért itt felmerül annak lehetősége is hogy valaki szándékosan humorizál. Hisz az hogy valaki kezdő nem jelenti azt, ohgy rögtön ezrek legyilkolásával kívánná elkezdeni karrierjét. Tiltást pedig szerintem nem kért senki. Anubisz beírta, hogy njk-kat nem mozgathat akárki, utána abbamaradt a törpék özönlése. :)

  5. Füge said,

    október 26 at 7:15 am

    Javasolnám a távolrévi törpe faj védetté nyílvánítását. Tiszta Predátor a srác :D

  6. Skeet said,

    október 26 at 8:36 am

    A srác kezdő játékos. Ezt leszögezte ő is, már mások is.
    Valami gőze van a szerepjátékról, ezt akarja mutogatni nekünk, hogy tisztában van az njk fogalmával, a törpehentelés pedig azt jelzi, hogy az ifjú és bátor lovag kész megvédeni Távolrévet, a városnak pedig nyilván nagy szüksége van ilyen hírókra :) , aki mindenhol ott van, ahol törpék veszélyeztetik a várost :)
    A specjelek alkalmazása (*~/) sem arra vall, hogy nagyon tapasztalt lenne, azonban próbálkozik őket helyesen használni, talán ez az ic-ről szóló levélkéim hatása :P ezzel itt most nem öntömjénezni akarok, hanem rávilágítani, hogy a srác tud tanulni.

  7. Mohor (R) said,

    október 26 at 10:10 am

    COOL!
    BePének ez még jó is lehet… Az új játéklehetőség: a törpék ismét segítséget kérnek, és a klánok beszállnak Ötbány védelmébe, de ezúttal Nethaniel az ellen. Aztán persze ezrével hullanak majd a karik, míg végül megmentik a maroknyi életben maradt törpét…
    Egy híró mind felett! *Megalapítja a Nethaniel Fan Clubot.*

  8. Marco said,

    október 26 at 10:45 am

    Fáj, hogy ezt kell mondaom de Skettnek igaza van. Szerintem is inkább segíteni kéne a kezdőket mint egyből lehurrogni. Emlékszem mikor kezdtem azt sem tudtam, hogy mit jelent az IC vagy z OOC. Na meg abból állt a játkom, hogy 4 soros reagokban bementem egy fogadóba és mindenkibe belekötöttem (akkoriban kb annyira voltam közkedvelt mint most) :) na de a lényeg szerintem is segíteni kéne neki hisz ha akkor nekem nem segít senki ma nem tudnék IC-zni. (Na jó tudom kapni fogom a cinket miszerint most sem) de azért legalább az alapvető szabályokat megtanultam mára. :)

  9. Marco said,

    október 26 at 10:46 am

    Bocs rosszul irtam a nevét. Skeet… Sorry.

  10. Quad said,

    október 26 at 11:22 am

    Remélem a bárdok költenek eme ‘nagy’ hősről szép énekeket. Már hallom is a Boni Tyler féle I Need a Hero típusú énekeket.
    Várjunk csak!
    De hiszen már most hallom a hangszórómból! :D :p

  11. Nyana said,

    október 26 at 12:10 pm

    Szerintem egyébként toleránsabbak lettek a userek.Ergo segítőleveleket külkdenek,stb.Meg a 200 karakteres limit is jó húzás volt.
    Látszik,hogy ma már az ilyen esetek újságba kerülnek.Egy éve még strigulaként nyomattuk az ilyeneket a Révedező fórumába.

    Skeet meg mostanság nagyon antiszoc^^Másik topicban is…szegény Marco user már lassacskán az IRL elkövetett káromkodásait gyónja,de te még mindig taposod^^

    Gyors visszatérve Nethanielre:nem értem mi(hacsak nem az ökörködés)vesz arra rá egy usert,hogy tonnaszámra hentelje a törpéket.Független h. kezdő-e vagy sem.Hogy egy vackos elf legyilkol ennyi NJKt,röhej.Ez nem őszinte dolog,pedig az őszinteség lenne az írás alapja.Kezdő koromba nekem erre nem volt igényem(ahogy most sincs)…nomind1.
    Ettől független mindenki megérdemel egy esélyt(gyakorlatban általában többet is:)

    Puszi neked is Skeet

    Nyana Bejash user,aki most először aláírja a beírását,mert herótja van a győri édes kishajót reklámozó mackótól

  12. Füge said,

    október 26 at 12:30 pm

    Én az arany középutat választom, nem küldök neki levelet *nem jó tanár* de nem is bántom, max kicsit röhögcsélek rajta :)
    Éljen Nethaniel, a törpusztító elfminátor :D

  13. Skeet said,

    október 26 at 12:37 pm

    “Skeet meg mostanság nagyon antiszoc”

    hámer az összes töke kivan már, az a bazi nagy helyzet :)
    felháborít, hogy a vezérek mit le nem képesek művelni, a játékosok vezéri fórum híján offban kösögölnek egymással… kéne egy olyan baxott nagy mesét lemesélni a népeknek, mint anno a földrengés volt, magyarán hogy az söszes kari érezze a hatását… mondjuk egy özönvizet, ahol az ötbányai hegyekről leoldvad globális felmelegedés miatt a jégtakaró és a jeges víz nyakon zúdít mindenkit.

  14. Erwin said,

    október 26 at 12:55 pm

    Esetleg egy mutáns-törp kolónia inváziója?:) Amúgy ezzel az egésszel az a baj, hogy ok, hogy kezdő, ok, hogy tapasztalatlan…de könyörgöm emberek játszanak itt, vagy pszichopaták? A karakterek azért vannak, hogy a user más élethelyzetbe, más bőrébe bújhasson; ettől még nem biztos, hogy egészséges dolog a tömeggyilkolás. Ezen felül Skeet: Minden respect, de nem ő az egyetlen kezdő; vannak jópáran, egy efféle ámokfutás mégis ritkaság. (merem remélni legalábbis…) Az utolsó eset, ami nekem rémlik, az azt hiszem az volt, amikor egy fura fazon a rubintündéreket gyilkolászta az egyik fogadóból…:)

  15. Füge said,

    október 26 at 1:00 pm

    Hajaj, méghacsak gyilkolászta volna őket… :)
    De volt azóta is volt pár cifra dolog, lásd pl a három nyúlcipős fél-ork esetét (my personal favorite story) :D

  16. Kalion said,

    október 26 at 2:00 pm

    Jajj, neeee. Eddig nem tudtam, hogy a szerencsétlen még elf is…
    Már bocsánat, de ez tényleg nem a kezdőségen múlik. Én emlékszem Marco első szárnypróbálgatásaira (már ha ez a Marco ugyanaz a Marco). Ki-be rohangált, és mindenkinek lezúzta az arcát, aki beszólt. Nem kicsit VP volt, de legalább figyelembevette a környezetet (úgy értem, bekapcsolódott a karakterek közt zajló játékba), nem NJK tömegeket mészárolt.

    Ejj, ha ezt egy pszichológus olvashatná:
    ” *Megint itt járkál, és lássa, hogy valamit súgnak róla, odalopakodik.
    ~Ez a Nethaniel sokakat megöl köztünk, még a végén kihalunk! Tegyünk ellene valamit!-mondja egy törpe.
    ~Majd adok én nekik!-suttogja Nethaniel és megöli azokat a törpéket.* ”

    Nekem egy olyan eset jut eszembe erről, mikor valaki impeket rabolt a Kevinnből, hogy aztán rituálisan megsüsse, és megegye őket. Hát persze, hogy elf volt ő is, mi más?

  17. Skeet said,

    október 26 at 2:03 pm

    kalion, nekem kéne az az imprablós játék :D
    pls dobj meg vele, ha le van mentve :D

  18. Salvestro said,

    október 26 at 2:10 pm

    Rezerávtumba az elfekkel! Ember power! Le az elf tömeggyilkosokkal!*Demonstrál, táblákat lóbál.* :D

  19. Skeet said,

    október 26 at 2:19 pm

    *Bugraa pedig arcon gyűri a nagyszájú Salvestrot, mert ork girlpowa* :D

  20. Marco said,

    október 26 at 2:48 pm

    Kalion én nem az a Marco vagyok. Csináltam hülyeségeket de VP-zni ha kétszer VPztem már sokat mondok mert az első után úgy leosztotta valaki az észt, hogy vágtam egyből a témát (na és védelmemben megjegyezni nem a törpöket). Amúgy szerintem egy elfnek nem áll jó a mészárolós játék. Egy drownak annál inkább de egy elfnek nem. Egyszer emlékszem a KevInnben balhéztam na és akkor egyszer biztosan vp-ztem mert lertam, hogy az akkori ember fajú karim simán leáll ököl harcolni egy fél-orkkal. (Na ez volt az az alkalom amikor úgy nagyjábólagosan felvilágitottak a dolgok menetéről.) Azóta ha nem is lettem jó játékos de legalább nem VPzek. :) De van egy haverom aki már csak azért is divat Vp. ::::))))) :)

  21. Quad said,

    október 26 at 4:20 pm

    Ej,ej. Milyen gettósítás folyik már itt? :S

  22. Girbe asszony said,

    október 26 at 5:25 pm

    Mi a TSZP-ben egyszer csináltunk egy olyan kalandot, ahová csak VP-k jelentkezhettek! :) Imádtuk, kezdők, haladók egyaránt. És azonnal megtanulta mindenki, hogy mi a VP… kicsit vidámabb és emlékezetesebb módszer volt, mint a szokásos leugatás.
    Ajánlom másoknak is kipróbálásra! :)

  23. Gildor said,

    október 26 at 5:32 pm

    Hmmm, én is küldtem neki levelet, de csak annyit mondott, hogy “Jol van”. Ezek után tényleg röhej amit alakított… Nagyon emlékeztet egy bizonyos Lord Nick nevű karira…

  24. Grovan said,

    október 26 at 6:48 pm

    Eskű mintha a Mátrix képei dörrenének be miközben olvastam a cikket. Mint egyetlen nagy harcos Nethaniel kezével és lábával gyakja le a gonosz fekete ruhás törpöket és üres kis sikátorban. De egyre több és több lesz majd azt látja, hogy ideje lelépni :D Ezt a cikket elmentem, hogy amikor rossz kedvem van elolvassam és halálra röhögjem magamat rajta :D

  25. Skeet said,

    október 26 at 7:13 pm

    nem úgy köll neki osztani az áldást, hogy megkérdezzük, érti-e, mert akkor az a válasz, hgy igen, reflexszerűen, mert ki szeret égni és hülyének lenni, bevallani, hogy nem érti :)
    nekem pl azt írta a kérdésemre, hogy fogalma sincs, mi a vp… most magyarázom neki :P
    konkrét dolgot köll kérdezni és az árnyalt fogalmazás nem segít ilyenkor :)

  26. Salvestro said,

    október 26 at 7:14 pm

    Hehe, úgy látom közben megtámadta a Városházát is:

    Nethaniel

    *Nethaniel bejön, kinyissa Randor fogdáját, és lelép.
    Futás elött ezt mondja: Gyere velem! A dögtelep egyáltalán nem veszélyes!*
    ////Bocsi, hogy kiszabadítom Randort, de nem tudta magát kimagyarázni és ha én kiszabadítom, akkor talán ki tudja magát, de lehet, hogy nethanielnek esik baja.///
    *Senki sem lássa a szökést.*

  27. Skeet said,

    október 26 at 7:50 pm

    Nah, szal aki közölte, hogy a csóka fejlődésképtelen, az minimum kérjen bocsánatot… mármint magában, nem kell a látványos meakulpázás, de amiért itt és máshol, különféle klánfórumokon meghurcolták szegényt, a minium ennyi lenne.

    Távolrév városkapu > Dög-zug

    Nethaniel

    *Mivel a szabadítás sehogy se sikerült a kapu miatt, ez amit itt írtam elöbb, meg se történt és most a városházánál várakozik. Tehát ami itt történt nem történt meg. Nethaniel a kapu elött van és Custussal beszél.*

    2006.10.26 19:41:18 (358692)

    Távolrév városkapu > Belső város > Városháza

    Nethaniel
    *
    ~Én azt szeretném mondani, hogy beszéltem Rangolral, és azt mondta, hogy ti nem hagytok neki lehetőséget kimagyarázni magát. De amúgy tényleg le kellene mosni a tömeggyilkos nevet, mert már sokan a halálomat akarják.-mondja és ott marad. Várakozik Custus reagjára.*
    //most egyszer és mindenkorrá vár, mert leszokni készülik a VP-zésről, bocsi az offért.//

    2006.10.26 19:37:55 (358682)

  28. Gildor said,

    október 26 at 8:24 pm

    Skeet, ha rám gondoltál! Igyekeztem neki elmagyarázni, hogy nem lehet ennyi njk-val játszani, továbbá nem lehet több kocsmát “kifosztani” egy szál karddal, bárddal, miközben valószínűleg immár az összes kocsmának van “őrsége”…:) Erre mondta, hogy jol van, de ezek után folytatta az ámokfutást…:D

  29. Kihunyó said,

    október 26 at 9:17 pm

    Szerintem nyilvánítsuk a Távolrév nemzeti kincsévé :)

    Amióta játszik aranyom, és felhívtátok rá a figyelmem, még a legrosszabb, legelkeserítőbb napjaim is bearannyozza, ahogy olvasom, és végigkacagom.

    Fiatal még, pár éve tud írni, nem várhattok el tőle kisregényt, szép teljesítmény, hogy a sok CSP huszárral ellentétben mer írni és felvállalja az írásait, mégha olyan, amilyen akkor is.

  30. Kihunyó said,

    október 26 at 9:26 pm

    Nesze neked még írni sem tudok a vihogástól :) ))) Bocs a helyesírási hibákért.

  31. Skeet said,

    október 26 at 9:57 pm

    Gildor, nem említettem neveket, mert asszem nem te egyedül röhigcséltél rajta, ez szóljon mindenkinek, aki előbb kért volna rá tiltást, mint hogy segítsen neki… nemtom, az én levelem után 15 perccel született a korrigált reag, nem gondolom, hogy kizárólag nekem ksözönhető, valszeg a sok rajongói levél akkor érett be nála.
    De én büszke vagyok rá, pont azért, amit Kihunyú írt, tökéletesen megfogalmazva a lényeget:
    “Szép teljesítmény, hogy a sok CSP huszárral ellentétben mer írni és felvállalja az írásait, mégha olyan, amilyen akkor is.”

  32. Gildor said,

    október 26 at 10:28 pm

    Skeet, nem tudom, hogy honnan veszed, hogy kinevettem… Ha a levelmre ennyit válaszol, akkor nem fogom magam eröltetni. Ahogy észrevettem, te úgy is segítessz a kezdőknek;)

  33. Skeet said,

    október 26 at 10:36 pm

    előbb is leszögeztem, hogy ne vedd magadra, ezért nem szüksgées takarózni minden szóra :)
    ahogy Bullseye mondaná: relax :)
    és ne apelláljatok mindig arra, hogy majd Skeet… más is nyugodtan bekapcsolódhat a segítségbe, bőven vannak, akik rá vannak szorulva… nekem is segíthetne valaki :D

  34. Sonja said,

    október 27 at 2:22 am

    Ha szabadna szavazni az eljövendő tömegkatasztrófa mikéntjére, amit Skeet feszegetett, én egy hatalmas, úgy fél Manhattan méretű rózsaszín sárkányt támogatnék, aki mágia-immunis és az elveszett pikk ászt keresi a kártyapaklijából, mit még a déd-déd-déd-nagyanyja hagyott rá, és addig nem nyugszik, míg vissza nem szerzi…

  35. Randor said,

    október 27 at 7:42 am

    Mivel hogy elfogott a Városőrség tömlöcbe zártak.
    De jött a Hatalmas Nethaniel és természetfeletti erejével próbál kiszabaditani.De sajnos a fizika törvényei rá is vonatkoznak igy még a kapuig sem jutott.Egyébként küldött egy levelet hogy, hogy hálálom meg hogy kiszabaditott.
    Ennyit akartam mondani.Üdv

  36. Skeet said,

    október 27 at 10:08 am

    Sonja
    Pikk Asz kari Kulgarnál volt a GEFben :D
    hihihihihhi
    látod, neki mindenben benne van a keze :D

  37. Lynon said,

    október 27 at 4:58 pm

    Cöhh lehet én vagyok olyan marha, hogy minden játékot FAQ és Súgó elolvasásával majd chat-tel kezdem és informálódok? O.o igen lehet…
    Tény, senki nem Szuper IC-zőként kezdi, de az, hogy egyáltalán nem olvas körül előtte ilyen helyeken… tudom, sok száraz és unalmas de akkor is kérem szépen…
    amúgy meg mosolygós a történet bár thrillbashon láttam már szebbeket olyan júúúúzerektől kik mára mára elvileg a jobbak táborát gyarapítják ;)

  38. Lúszi Erróóó said,

    október 27 at 6:24 pm

    Múltkor mikor másik karimmal jáccottam Zugban láttam a srácot, nem semmiXDD
    Ez kb. olyan, mint Le Renard meg Vellaquor Shorat “félős” játékaXDD Azt még a tknapilap fórumán, láttam, fúúú, nem ismerem egyiknek a júzerét sem de akkora állat az a játék, századszorra is ugyanúgy hülyére röhögöm magam rajtaXDDD
    Nethaniel… Szerintem kezdő játékos, de igaza van Skeetnek, legalább aktív és tanulóképes.:) Bár látszik, hogy sokat olvashatta a Súgót meg Játékteret, mielőtt kiment jáccani, látszik, hogy átvette a lelkületetXDDD

  39. Nethaniel said,

    október 28 at 6:22 pm

    Hát mostmár híres is vagyok!

    Látom a törpeölés nem is olyan nagy szórakozás, legközelebb nem mészárlok törpét.

  40. Alekszej said,

    október 28 at 6:30 pm

    Esetleg egy riportra elkaphatunk majd, Nethaniel? :)

  41. Nethaniel said,

    október 28 at 7:23 pm

    Nem, nem. Inkább emeljetek fel és mondjétok: Nethaniel az elfek hőse!
    Nethaniel pedig utána ezt kiabálná: EGY HÍRÓ MIND FELETT!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

  42. Skeet said,

    október 28 at 7:27 pm

    vazz :/
    és ha mondjuk, akkor hajlandó vagy tudomásul venni, amiket írtam?
    meg elfelejteni ezt a karit?

  43. Nethaniel said,

    október 28 at 7:32 pm

    elfeljteni? jól megvan a karim így is, Randol úgyből kivette magát, a törpeírtást abbahagyta, leszokott a VP-zésről. Mi kell még? A karit nem felejtem el soha!!!!!!!

  44. Skeet said,

    október 28 at 8:26 pm

    Ezennel leveszem rólad a kezem, kedves BePe :) ha már így adtad ki magad msn-n :)
    A jövőben egyetlen egy pártoló szót sem fogsz tőlem kapni, sem segítséget, érd be az eddigiekkel, bár nem sokat hasznosítottál belőle, azért valami kis javulás megfigyelhető.
    Azonban az ámokfutásodnak majd viseld a következményeit. Remélem, hogy lesznek, talán abból tanulsz, ha a szép szavakból nem.
    Egy pedagógia jellegű ban ellen már én sem tiltakozok a továbbiakban.

  45. Nethaniel said,

    október 28 at 8:58 pm

    Nem vagyok BePe, akkor csak vicceltem. BePe teljesen más.

  46. Gildor said,

    október 28 at 9:37 pm

    Skeet, erről beszéltem…*lemondó sóhaj, majd vissza röhögni…:)*

  47. Sonja said,

    október 28 at 9:54 pm

    *Egy pohárka konyakot és egy zsebkendőt nyújt át Skeetnek, majd bátorítóan megveregeti a vállát, és elvezeti egy kellemes fotelbe relaxálódni*
    Néha a sárkány győz, nem a lovag *kacsint*

  48. Skeet said,

    október 28 at 10:00 pm

    Gildor, erről is beszéltem: az én lelkem tiszta, én megpróbáltam :)
    *azzal beveri Sonja piáját, előtte áldást mond rá és a becherovkává válik, amjd Bugraasan böffent egyet* Sonja, ha van időd, less be kevbe :) Bugraa modell lesz :) használt fehérneműkhöz :D

  49. Marcus Crystos said,

    október 28 at 10:29 pm

    (A Városőr akitől retteg Nethaniel)

    Hát…én csak mosolygom.
    Nem akarom szegényt bántani,mert amikor elolvasom egy-egy reagját amolyan atyáskodó érzésem támad,mintha csak egy rossz kisfiú játszadozna.Aranyos….
    :D

    Marcus

  50. Aris Laran de Carras said,

    október 29 at 12:43 am

    Sonja: Mindig a sárkány győz…

  51. Nethaniel said,

    október 29 at 11:28 am

    Nethaniel 36 éves, és már 16 évesen apa lett, a gyereke lány lett, és csoda fojtán ember. Lucia chappala 20 éves, beleegyezett, hogy ő les Nethaniel lánya, vagyis Nethaniel Lucia Chappala apja.

  52. Nethaniel said,

    október 29 at 11:32 am

    >Esetleg egy riportra elkaphatunk majd, Nethaniel?

    Najó, égis elkaphattok ey riporta.

  53. Moter VaenTo said,

    október 29 at 2:48 pm

    Alekszej Said:

    Legutóbbi akció a Ligetben…
    Jöhet róla az újság ;)

  54. Moter VaenTo said,

    október 29 at 2:49 pm

    Alekszej:

    Legutóbbi akció a Ligetben…
    Jöhet róla az újság ;)

    A Said nem kell oda… jahm, és Nathenie-lt valaki tanítsa meg VP nélkül harcolni, mert ki akarom nyírni XD

  55. Nethaniel said,

    október 29 at 3:54 pm

    de nem nyírhacc ki a szabály miatt.

    1. számú szabály:
    Ha a karid fejét levágják, nem jelenti a szeretett karaktered halálát, holnapra visszanő. Tehát: csak a másik beleegyezésével megölni valakit, és én nem adtam engedélyt.

  56. Füge said,

    október 29 at 4:13 pm

    LOL XDDDDD Ez ugye nem komoly? :’)

  57. Salvestro said,

    október 29 at 4:34 pm

    Én is kezdem úgy érezni, hogy Nethaniel hülyére vesz minket. :D

  58. Skeet said,

    október 29 at 5:17 pm

    Valaki nagyon jól szórakozik, semmi egyéb.
    Nem hiszem el, hogy amit mi írunk, azt nem érti meg, ellenben a King of Stevest kívülről fújja és csak aszerint képes cselekedni.
    Ez a csóka egy büdös szóra nem érdemes szerintem, mert csak élvezi a felhajtást maga körül.

  59. Kihunyó said,

    október 29 at 6:01 pm

    Skeet én akkor lepődtem meg, mikor olvastam a ligetben, hogy csendőrnek áll.
    Remélem és melegen ajánlom neki, hogy ne a mienket válassza :P

    Elvégre IC és OOC is férfigyűlölő hírében állok :D

  60. Nethaniel said,

    október 29 at 6:56 pm

    he?!

  61. Kalion said,

    október 29 at 6:58 pm

    55. alapján ez egy undorító demonstráció a CSP alapú VP-zés mellett, a józan egyeztetésen alapuló, élvezetes, CSP-független IC játék ellen. Az elkövető júzer bizonyára szellemi felsőbbrendűséggel tetszeleg maga előtt. Csak azt felejti el, hogy a módszerei őt minősítik.
    Általában nem nézem jó szemmel az IC botlásokért kirótt tiltásokat, de ebben az esetben szívből üdvözölném, ha az elkövető összes karaktere törlése mellett kapna hosszútávú IP bant. (Amennyiben bizonyítható, hogy nem egy elsőkarakteres újoncról van szó. IP logok alapján könnyen megtalálhatóak a multik!)

    Amúgy meg, ha szimplán csak az érettség nyílvánvaló hiánya okán alkalmatlan a user a játékba való beilleszkedésre, egy bant akkor is megérdemel, amúgy figyelmeztetés gyanánt. (Mivel bebizonyosodott, hogy szép szóval semmire sem megyünk nála)

  62. Nethaniel said,

    október 29 at 7:05 pm

    hhhhhhh, nemrég szoktam le a VP ről és máris bant akartok? ez már nagy szemétség, amikor alekszei írta, hogy senki nem kért rám bannt

  63. Skeet said,

    október 29 at 7:10 pm

    nem csak az a VP, amikor valaki nem használ feltételes módot és csak úgy ír, mintha az megtörtént volna és a másiknak nem hagy beleszólást. Az NJK-k ölése épp ezért tilos, mert ő pl. soha nem fog tudni beleszólni.

    Az is Vp, ha valaki eszméletlen erős, bazi gyors, a legjobb pasi a világ, mint pl a te kari, aki egy nímand mind felett :/

  64. Nethaniel said,

    október 29 at 7:16 pm

    egyátalán nem nímand! ha kitér valami elől az nem jeletni azt, hogy nem hagy valakinek beszólást.

  65. Mergon said,

    október 29 at 7:16 pm

    Nemrég szoktál le a VP-zésről? Hát az nagyon nemrég lehetett mert délelőtt még nagyon is VP-ztél. Amikor nem lehetett megsérteni téged semmivel, kitértél egy rakás dobótőr elől. Egyszerre két nyílvesszőt lőttél ki ránk és a semmíből jelent meg a kezedben a számszeríj és egy pajzs. Ezenkívül a sokkal tapasztaltabb karikat is simán le akartad verni és azt írtad, hogy az elfek sajátossága, hogy minden támadás elől kitérnek, ezért nem lehet megsérteni őket. A másik pedig, hogy még tegnap ököllel semmisítettél meg törpöket. Ha ez nem VP, akkor nem tudom mi az, de ennek nagyon ban szaga van.

  66. Nethaniel said,

    október 29 at 7:22 pm

    de nem akarok bannt, még csak keződ a karim és nem tok eligazodni, kell egy segítő, nem bannolhattok csak úgy egy kezdőt!!!!

  67. Mergon said,

    október 29 at 7:24 pm

    De látszik rajtad, hogy valamit direkt csinálsz. Élvezed a felhajtást körülötted és közben azt hiszed egy kezdőnek mindent szabad. 1000x elmondtunk neked mindent és te még mindig ugyanazt csinálod mint előtte.

  68. Kalion said,

    október 29 at 7:27 pm

    Egy szóval nem mondtam, hogy a VP miatt érdemled meg a bannt (szerintem).
    Az 55-ös hozzászólásodban túl messzire mentél, kilóg a lóláb.

    Mindamellett fenntartom annak a lehetőségét, hogy tévedek, és ez mégsem egy túlzásba vitt szánalmas színjáték a részedről, hanem alapból képtelen vagy úgy játszani, hogy azzal ne tedd magad nevetségessé. Mit mondhatnék? Fényesen nyílvánvalóvá tetted, hogy fölösleges bármit is mondanom…

  69. Moter VaenTo said,

    október 29 at 7:45 pm

    Nethaniel:

    A fejes dolog kemény VP volt… nem nő vissza a fejed, az tuti.
    Azzal meg tisztában vagyok, hogy nem nyírhatlak ki a beleegyezésed nélkül…

    Egy klánban tanító vagyok, hidd el nekem, hogy tudom a szabályokat ;)
    Ha tovább VP-zel, 100% hogy bannt kapsz!

  70. Skeet said,

    október 29 at 7:46 pm

    Itt hatalmas ellentmondások vannak… Aki tudja, hogy mi az a nímand, az nem egy 10éves gyerek, akitől ez mind elnézhető lenne és csak mosolyognánk szárnypróbálgatásain…
    Aki tisztában van a nimand szó jelentésével, az egy idősebb alak, hiszen amikor tegnap említettem és belinkeltem neki msn-n ezt az oldalt, akkor röpke 6 azaz hat perc alarr végigolvasta – egy pár éve olvasni tudó ezt a szintet nem ütné meg.

    Következő a lehetőség:
    - van egy éretlen tinédzserünk, aki hőst akar mindenáron játszani, és kitűnni az általa szürkéknek gondolt karik közül, szelektíve olvas és azt jegyzi meg belőle, ami neki szimpatikus, de ahhoz görcsösen ragaszkodik (ld. King of Steves), ellenben eg tinédzser az 1944 számot miért tenné be msn-címbe? mindegy, nem érdekel. Ezzel a verzióval kapsolatban egy csomó ellentmondás van (ld villámgyors ovlasás, ám a szövegek légből kapott, alap nélküli elemzése, sőt a szövegértés teljes hiánya).
    - van egy magát kezdőnek kiadó valaki, aki jókat röhög a háttérben, hogy megkavarta a thrilles állóvizet.

  71. Arkanis said,

    október 29 at 7:48 pm

    mindenestre szánalmas…

  72. Moter VaenTo said,

    október 29 at 7:56 pm

    Hmm, idős-idős… de akkor miért nem érti meg a magyarázatot? :D DD
    Vagy netán elvette apja MSN címét? :)

  73. P Swan said,

    október 29 at 8:19 pm

    ÁÁÁ! Kéne egy segítő? Több üzenetet írtam, msnen is próbáltam kommunikálni veled, Skeet is. Egyszavas válaszokat kaptam… Ezek után milyen segítséget akarsz még?
    *Összezuhan, mint a piskóta.*

  74. Yarina said,

    október 29 at 9:04 pm

    “Aki tudja, hogy mi az a nímand, az nem egy 10éves gyerek,”

    Én nem tíz éves gyerek vok ,de nem tudom mi az a nímand…. mi az???
    Vagy lehet h hallottam már róla,de nem jegyeztem meg….
    Valaki segítsen :) ))

  75. október 29 at 9:05 pm

    Úgy látom, ez Nethaniel oldala. A nevén lévő link nem működik, de kis kereséssel fellelhető. Ha valaki szeretné jobban megismerni olvasgassa. :)
    http://www.gportal.hu/portal/remalomkatonasag/

  76. Seltabar said,

    október 29 at 9:06 pm

    Hát… Igaz, ami igaz télleg érdekes egy eset. Én Skeet harmadik verzióját támogatnám. Sztem is csak egy unatkozó idiótával van dolgunk, aki az elsődleges karijával nem találja a helyét, ezért legyártott egy multit és az őrületbe próbálja kergetni segítőkész társait:P Na mindegy… Annyit hogy a nimandos dolog picit sántít… Az unokatesóm kilenc éves és ez a kedvenc szavajárása. (továbbá pár olyan kifejezés, amit nem szívesen gépelnék be ide, viszont ezek hűen tükrözik a fiatalság mibenlétét és jogot ad azon agályaimnak, miszerint EZ a next gen….:P)

  77. Skeet said,

    október 29 at 9:09 pm

    Úristen…

    “A Chatot csak regisztrált felhasználók láthassák.”

  78. Astum said,

    október 29 at 9:18 pm

    “szemszín: Nem kell megadni mert az összes rémálom teremtménynek fényszóró piros szemük van!”

    no comment :P

  79. Skeet said,

    október 29 at 9:22 pm

    wáááááááááááááááááá,
    látom ez olyan alap internetes oldal lesz majd szerepjátékosi körökben, mint a népeknek a Szalacsi, a Polgár Jenő, Matisz papa és a Gát Véder :) )

  80. Astum said,

    október 29 at 9:23 pm

    ajánlom mindenki figyelmébe a panaszkönyvet… Érdekes baráti köre van a gyereknek:P

  81. Nyana said,

    október 29 at 9:35 pm

    Gyerekek,most olvastam az oldalt…hát h

  82. Nyana said,

    október 29 at 9:37 pm

    ha ez szervezett ökörködés,akkor valakinek rohadt sok szabadideje van…
    De ez az oldal…XDDD Nethaniel fan lettem.

  83. P Swan said,

    október 30 at 12:12 am

    Cak egy utolszót:
    “Nos ezek lennének a szabályok, ha nem tetszik, akkor le vagy szarva.”
    Most sírjak vagy nevessek?

  84. Rosetina said,

    október 30 at 1:00 am

    Érdemes beleolvasni az archív fórumba…

    **-Nagyszerű, most éppen nincs ellenségünk, de hamarosan lesz. A te feladatod a képként beépülni a Guminják köze!-mondja Mérges Pók.**

    Ez kifejezetten tetszik ^^

  85. október 30 at 1:04 am

    Meg a fórumok, amikben “Mérges Pók” okosan tanítgatni akarja a népet, és a szövegekben a klasszikus Thrillionita segítség sablonok ismerhetőek fel, amiket vélelmeim szerint Skeet-től és a többi segíteni akaró usertől szedett össze. És hogy ez archiv fórum, mert az igazit, ahol most “játszanak” azt csak azután tudhatja meg a kedves jelentkező, hogy ha Mérges Pók tábornok, – aki szvsz sikeresen összemixelte a rpg-t a Harry Pottert és az a filmet amiben pókszerű bogarak támadnak a Földre és nem jut eszembe a címe – a Főfőmájer jóváhagyta a történetét. ” Mert külömben hiába dolgoztál, törölve leszel. ” Hajrá, good luck! :)
    Nem is említem meg a http://merges.pok.youaremighty.com oldalt …
    Télleg, de télleg alap … :)

  86. Salvestro said,

    október 30 at 1:13 am

    Már komolyan kezdek kedvet kapni, hogy regisztráljak a Rémálom Katonaságba! :D Mérges Pók tábornok, jövöööök!!! :D

  87. Rosetina said,

    október 30 at 1:31 am

    Én is akarok ^^ Csak az a pár nagyon trágár hozzászólás tart eddig vissza… na meg, hogy félek, nem tudnék lesüllyedni a szintjükre…

    szerintem Nethaniel nem idősebb 10-11 évesnél…. na jó, max 12… fogalmazni nem tud, egója a plafonon, és fő témája a gyilkolás… lefogadom, hogy cartoon networkon és jetixen nő fel – nálunk is az megy, két épp ilyen korú öcsém van… Mellesleg ők is TKznak, de nem engedem őket játéktérre, mert rövid úton IP bann lenne belőle…

    de azért csak regizzünk a honlapjára ;) nekem Ghenghis Khan értelmes embernek tűnik, az ő reagjai legalább komolyan humorosak… már ha van ilyen ;)

  88. október 30 at 1:42 am

    Szegény Ghengis Khan már a lázadók sorsára jutott, és Mérges Pók tábornok egy olyan varázslattal megölte ami egyszerre mind a 15 életét elveszi, azzal a másik cimborájával együtt.
    Egyeduralkodás rulz. :)
    Salvestro, vigyed szerintem a húsklopfolót. :)

  89. Kalion said,

    október 30 at 1:50 am

    Ez a honlap kívül esik a világképem szabta korlátokon. “Ilyen nincs, és mégis van!”.
    Nem nagyon tudok mit hozzáfűzni (igazából nem is nagyon akarok)… “kérem, kapcsolja ki”.
    (De legalább az összeesküvés-elméletem megcáfolódott, aminek szívből örülök)

  90. Skeet said,

    október 30 at 8:17 am

    Nem vagyok freudista, aki azt vallaná, hogy egy-egy gyerekkori trauma miatt majd az illető később akut biszexuális és látens tömeggyilkos lesz, de azért elgondolkodtam, vajon ha ez egy 10 éves gyerek és már most csak a hent, az agresszió, a tápság, mások figyelmen kívül hagyása, a trágárság és a VP árad belőle, akkor ebből milyen felnőtt lesz…
    S ha nekem lenne egy ilyen kölyköm, anyaként mit csinálnék (mit tudnék csinálni) vele?
    Azt hiszem, csöppet elszomorodtam úgy unblock az egész eseten.

  91. Moter VaenTo said,

    október 30 at 8:37 am

    Úúúristen! Aki azt mondja szólítottál azt lefejezem XD

    Tudtok, tudunk dumálni…. mert ugye az elején én kezdtem el :D DD
    De hagyjátok már szegényt ;)

    Ti sem profin kezdtétek, vagy igen? Milyen energiaitalt ittatok? :D

  92. Skeet said,

    október 30 at 9:04 am

    Moter egyetlenem,
    8:37kor te is pörögsz biztosan,
    úgyhogy ha már uilyen lendületben vagy, akkor vedd fel gyorsan msn-re Mérges Pókot és magyarázd el neki thrillion rejtelmeit. De úgy ám, hogy meg is értse!

  93. Füge said,

    október 30 at 9:28 am

    Amennyiben Nethaniel=Mérgespók tábornok=Horváth Jenő, és az e-mailcímében a 1994-es évszám helytálló, úgy 12 éves a srác.
    Mondjuk logikus is, hogy nem idősebb és nem is szórakozik, hisz ezt a töménytelen mennyiségű helyesírási hibát nem lehet szándékosan generálni :D

  94. Skeet said,

    október 30 at 9:59 am

    1944, kedves füge. A nagypapi msn-címe :)

  95. Füge said,

    október 30 at 10:40 am

    Hümm, a szerepjátékos fórumnál 1994 szerepel az emailcím linkben :)
    Amúgy a stílusból ahogy ír, simán lejön, hogy nem nagypapiról van szó, max egy hatodikosról, aki legalbb kétszer bukott :D

  96. Salvestro said,

    október 31 at 5:31 am

    Azt hiszem ráakadtam Nethaniel új karijára. Most épp a Fekete Seregre mér megsemmisítő csapást, miután Távolrév törpe lakosságát már kipusztította. :D

    “Justinianus

    Az ijászok és köztük justinianus a megszokotan örködnek míg a távolban egy nagy sereget pillantanak meg.Ekkor éetesítik a város örséget és adig nyilzáporral üdvözlik az idegen sereget míg megérkezik a lovas sereg.felsorakoznak a kapu elöt és elkezdődik a csata.*Justinianus nagy zajjal rohan a harcba.A csata végére megtalálja a vezért és ezt mondja.*-úgyis sok vagy te egy legénynek mingyár csinálok kettőt belőled.-*S ezzel keté szeli”

  97. Skeet said,

    október 31 at 8:41 am

    Nem, Justinianus már sokkal előbb megvolt és szintén volt vele bár levélkényi csevejem, aztán a Feneketlen Mélység Őrőzihez hívzam, ahol majd megtanulhat játszani…. szóljatok Mortarnak, hogy nézzen a fiú körmére.

    Nethaniel karija ez volt: TheStrongest (#202074)
    mivel már nem létező kari (vajon miért…) le merem buktatni :)

  98. Moter VaenTo said,

    október 31 at 9:46 am

    Skeet… nem tanítok én senkit :D
    Max ha megfizetnek XD

    Egyébként erre ne kérjetek, mert nem tudok jól magyarázni -.-

  99. Skeet said,

    október 31 at 10:07 am

    Pedig milyen bőszen próbálkozol vele :P

  100. Skeet said,

    október 31 at 10:08 am

    öhm… ez a 100. komment… volt már a traktában ilyen forgalmas topik? :) ))))))

  101. Marco said,

    október 31 at 10:57 am

    Hm. Elgondolkoztam. Lehet, hogy valaki szórakozik de csak azt nem értem, hogy Bepe ugye rálát arra, hogy kinek melyek a karijais akkor ha ezt direkt csinálná talán már rácseszett volna nem? Már most csak kérdem. Mert egyik haverom öszes kariját bannolták nem csak eget tehát vagy egy folyamat révén és nem látja kié a kari de minde bizonnyal Bepe nagyon megtudná szivatni ha direkt lenne ezt meg a többség tudja s ezért szerintem nagyobb az esélye, hogy tényleg kezdő s ezt tetszik neki most. Főképp, hogy mint itt láttam nem egy ember leállt vele harcolni ami jó móka az elején főképp ha az ember még VP-zik is. Mert ugye egy kezdőt max leszólnak és otthagyják. Ám pont ez az amiért valaki eljácchatjaa kezdőt is. Érdekes most a saját logikámban találtam egy vissza ütő részt tehát nem tudom megintcsak eldönteni, hogy kezdő avagy sem de mégis inkább arra tippelnék (Aztán bevallom a lottón sem szoktam nyerni tehát lehet buknám ha most fogadnák). :)

  102. Skeet said,

    október 31 at 11:09 am

    Technikailag megoldható, hogy ez a kari más ip-vel menjen, mint a többije (ha van neki), ezzel a karival a nem TK-zó havernél szórakoznak, aki ha ip-bant is kap, nem látja kárát, otthoni gépről meg a sajátokkal… Netcaféból is beregelhetnek pingvinkuki nevű karit büntetlenül, és nem hozzák összefüggésbe a meglévő karikkal, ha ott nem lép be hozzá – ilyen hozzáállással már láthatuunk kariregelőket eleget (ezért született valsz a 3. szntes korlát, hogy a VP gyakós játékok ne menjenek ilyen analógiára)
    De nem hiszem, hogy régi TK-s szórakozik, csak valaki kezdő, aki tudattalan baltök volt eleinte, aztán rákapott az ízre, élvezi azt az ismertséget, ami a saját honlapján sosem adatott/adatik meg neki, továbbá ha már itt van, lenyúl innen egy-két ötletet, amit a sajátjára tehet, valami trágársággal körítve, őrületbe kergetve a segítőket mindenre Ok! választ adva, majd a kezdőséggel takarózva, ha büntit helyeznek kilátásba :)
    Vagy adminok tesztelik a segítőket, meddig bírják :D DDDD biztisten ez is megfordult a fejemben :D DD

  103. Marco said,

    október 31 at 1:02 pm

    Hm. Lehetséges sőt elég jó logika van benne mert nem tartom magam nagy IC-snek de azért én is felfogam elég hamar mi számit Vp-nek és mi nem. Bár ha ez így van nagyon nem tartom fairnek (pedig anélkül, hogy belemennénk én is elszámolom magam néha IC-OOC) de ez túlzás. Ez ha így van akkor szándékos szivatása azoknak akik próbálják élvezni a játékot és másoknak segiteni. Így nem csoda ha elmegy a kedve sokaknak. Az én klánomban is van egy kezdő. Csp-zni szeret leginkább abba a Negator meg a saját tapasztalataim alapján (mert én is szeretk) segitettem neki. Próbáltam az IC dolgot is úgy pedzegetni s bevallom nem hiszem, hogy igazán jólsikerült de legalább megmondta őszintén, hogy őt a Csp-s rész érdekli jobban ezért ameddig senkit nem bánt a reagjaival (ha ír egyáltalán) addig nem, nagyon fordit rá sok időt. (Azóta ez az én szégyenem is lehet, nem jött meg a kedve az IChez de minek rászólni vagy kirúgni igy vagyok vele. Na viszont arra akartam kijukadni ha Natheniel-t annyira érdekelné az amit mondunk eki akkor valszeg már vette volna az adást. Szóval vagy teljesen hidegen hagyja vagy az a szitu amit irtál Skeet.) Ez van egyszer majd csak lebukik véletlen vagy valamelyik admin megunja. Ha meg tényleg kezdő lenne akkor majd össze szedi magát. Szerintem.

  104. Nethaniel said,

    október 31 at 5:30 pm

    Najó a rémálom teremtmény katonaságon(katt a névre és meglátod) se lehet VP-zni, a vp zés a mesélő dolga….

  105. Skeet said,

    október 31 at 5:54 pm

    Nagy lámaság ám a saját productot itt nyomatni, örülj neki, hogy így is a napokban az itteni galádságaid miatt többen keresték fel a te “játékodat”, mint összesen eddig.
    Sajnálattal kell közölnöm, hogy a Tk-sok igényes játékhoz vannak szokva és nem fognak alább adni :)

  106. Nethaniel said,

    október 31 at 6:25 pm

    tudom… de akartam rémálom teremtmény fajt csinálni a thrillionon, de nem ment…
    szóljak bePe-nek?

  107. Füge said,

    október 31 at 6:29 pm

    Mindenképpen :P
    Azzal sokmindent megoldanál :D

  108. Skeet said,

    október 31 at 6:29 pm

    Hát persze.
    BePe szereti a konstruktív ötleteket, amik megvalósíthatóak és illenek ebbe a játékba.
    Ha úgy érzed, hogy ez mind így van, akkor szólj csak neki.
    Aztán vállald a következményeit.
    *ironikus*

  109. Skeet said,

    október 31 at 6:30 pm

    Füge :) ))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

  110. Nethaniel said,

    november 2 at 8:38 pm

    Wazze, letiltottak a therillionban 5 napig, 5 napig nem tudok belépni a karimhoz (mert gonndolom bannolva lettem…)!!!!!

  111. Leliah said,

    november 4 at 1:42 am

    Mihez kezdünk nélküled? :’(
    Kell idő, mire a törpök átköltöznek:)

  112. Mary-cu said,

    február 7 at 4:54 am

    mp3 mp3 linux 50


Hozzászólás beküldése