Sok újdonságot tapasztalhattak azok, akik a klánok listáját nézegettékmostanában. Először is, két új klán alapult, a Szabad lelkek, és a Ködlakók. A Szabad lelkek egy kötöttségek nélküli közösség létrehozását tűzte ki célul, amely “a káosz folyton pezsgő változatosságából merít”, és a tagok saját elképzeléseiket valósíthatják majd meg, kedvükre. A Ködlakók viszont egy kis barbár közösség az ötbányai hegyek között, akik fkülönböző mgbízásokra kaphatók, ha van, aki jól megfizesse fáradozásaikat. Noha még csak 16-an vannak, azért már Ötbányán is kezd beindulni az élet, így, ha aktívan vetik bele magukat a játékba, talán gyarapodni fognak a közeljövőben. Reméljük mindkét klán aktívan hozzájárul majd a játék szinesítéséhez.
Node más dolgok is változtak. A már igen régóta klánjelvény nélkül vegetáló Dagon Hajósainak a klánjelvénye is kikerült a nyilvánosság elé. Elég kidejezőre sikerült darab, röviden bemutatja a klán lényegét. Íme:
![]()
Emellett több régi klán lecserélte a régi jelvényét. Így tettek a Céhmesterek:
![]()
és az Éjszaka Árnyai:
![]()
Végezetül említést kell tennünk egy alapuló klánról, a Farkasfiakról. Ilyen néven már létezett klán még réges-régen. Ám a fő érdekesség nem ez, hanem a következő mondata alapító okiratuknak:
“Az utóbbi idők zavaros viharaiban, mikor a Tavernát elárulták, vezérüket elüldözték, a Farkasfiak az önálló lét mellett döntöttek, és követték vezérüket a száműzetésbe…”
A Független Kalandorok Tavernájában is bekövetkezett hát az, ami már sok helyen, a klánszakadás. Kérdéses, hogy az új csoport lesz életképesebb (mint történt az pl. a Properus Mortum – Hatodik Csigolya esetében) avagy a Kalandorok kiheverik a belső ellentétek okozta sebeket, és így elejét veszik a tagok tömeges elvándorlásának (ami persze nem feltétlenül a Farkasfiakhoz vezetne akkor sem, ha megtörténne.)

Canis Chaoticus said,
november 24 at 9:39 pm
Ha a körülményekről a tisztelt szerkesztőség többet szeretne megtudni, akkor keressen fel..
A Farkasfiak Beavatottja
Alekszej said,
november 24 at 9:43 pm
Rendben. Rövidesen jelentkezünk, hisz érdekes a téma.
Félkarú Quad said,
november 25 at 12:02 am
kidejezőre sikerült darab… Érdekes megfogalmazás
Mellesleg csak egy hetet kellet várni az emailben történő elküldés után. Remélem ez átlagos
Névtelen said,
november 25 at 8:28 am
Gratulálok a klánoknak!
De a legnagyobb gratulációt a Dagon Hajósainak küldeném. Nagyon jó lett a klánjelvény!
Na, azt hittem, hogy megint lesz népfelkelés amiatt, hogy egy klán kevés fővel indította el hajóját… De nem… Ez különös…
Füge said,
november 25 at 10:17 am
Névtelen: mi olyan különös? Nincs ebben semmi különös, figyelembe véve, hogy még nem volt “népfelkelés” kevés fővel alapuló klán miatt.
Névtelen said,
november 25 at 10:55 am
Dehogynem. Lásd de Lauronék…
Kulgar Scorpione said,
november 25 at 12:06 pm
Ez igaz:D
Csak mivel a Lauron royalista klán volt,hát a sok véresszájú anarchistának egyből lett témája:D
Najó,csak viccölök,még ha igaz is…:P
Névtelen said,
november 25 at 12:22 pm
De a Ködlakókat részben sajnálni is tudom, mivel 16 fő nem nagy csapat. Az majdnem kitörlődés…
Füge said,
november 25 at 1:06 pm
Névtelen: előbb azt tudnám javasolni, hogy lásd mi volt de Lauronéknál, még itt az újságban is visszakeresheted simán, és rájössz, miért mondtál hülyeséget. A de Lauronokkal senkisem az volt a baja, hogy kevesen voltak, hanem az, hogy 3-4 nap alatt alapultak meg jóformán a semmiből.
Marco said,
november 25 at 1:14 pm
Légyszives ne legyünk megint elővéve. Próbálunk jáccani és játékot teremteni msoknak is. Olyanoknak is akik nem kedvelenek minket s eddig bár nem mindenhol de többségében pozitiv vissza jelzéseket kaptunk. Bár voltak akik nem tudják elfelejteni ami történt míg mások elfogadtak minket. Azoknak ezúton is köszönöm a többieknek meg csak annyit mondanék, hogy: Próbálunk bizonyitani, hogy nem veszünk el a több Nemesi ház között.
UI: Ne vegye senki sértésnek de mi legalább eléggé aktivak vagyunk külsőn is meg belsőn is.
Remélem ez azért már elég pozitivum….
Anonymus said,
november 25 at 1:42 pm
A Lauronok tulajdonképp IC keltek életre azzal, hogy nemesi rangot kértek, s kaptak Feától.
Ezek után csak OOC formalitás volt, hogy a klánt bejegyezzék. Mellesleg szerintem pont az lett volna a furcsa, ha hetekig/hónapokig kell játszania egy nemesi háznak úgy, hogy az OOC klánalapításra várnak.
(Az eredeti névtelen.
)
Nodlehs de Lauron said,
november 25 at 2:25 pm
Naja.. Ic hónapokig lett szervezve anno egy felkelés, ami a Helytartó ellen irányult.. Viszont Calanék inkább megvettek minket a nemesi ranggal és magas posztokkal, ezért mi kiszálltunk a felkelésből és az így össze is omlott. IC így gyorsan megalapultunk, már csak az OOC része hiányzott ami szerencsére nem sokkal rá követte is. Ennyi ami történt.
“fkülönböző mgbízásokra” – nyelvhelyességi javításért esedezem..
‘Há milyen cikk ez?!”
Füge said,
november 25 at 2:34 pm
Anonymus: egyáltalán nem lett volna furcsa ha hónapokig alapulnak, vagy ha egyáltalán meg sem alapulnak, figyelembe véve azt, hogy nincsen külföld, se távoli birodalmak, se messziről jött nemesi házak
Marco said,
november 25 at 2:40 pm
Füge éppen ez az mi már ITT szereztük a rangunkat IC. Nem OOC hanem IC. Az egészet. Mivel másik városból jöttünk ahol csak amolyan bocskoros nemesek is lehettünk (s ez reális mert egy jó katona is kaphatott nemesi rangot) ezért élethű a megjelenésünk nem úgy mint sok más klánnak itt. De sebaj. Pont ezt kértem ne kerüljünk már ujra elő légyszi.