december 30 at 2:14 pm (Közélet)
helo csernov! tegyé be levelem majd traktakba kösz. mondom mindenkiknek, hogy kallisto kettes ezer hetes évének első hó napjában tízen harmas napján megmerközök én, drok málár távorrév leg nagyob sötételfjével, damiennel, kulgár job ökléve, a szörnyüségesel, aki sokak szerint a leg nagyob bunyos a révben, kit hivnak még kulgar veszett kutyájának, aval megbunyozom a kevinben. fügetlen biro valszeg lesz.
fogadni majd lehet a dögzugi füszerboltba, ugyhogy hangsulyzom is: lehet fogadni a dögzugi füszerboltba!
drok málár
Fordítás:
Tisztelt Chernov Főszerkesztő Úr! Kérem, alábbi levelemet sziveskedjék megjelentetni a T(r)Aktákban. Fáradozását előre is köszönöm!
Közhírré tétetik, hogy Callistó 2007-es esztendejében, január havának 13. napján én, Drokk Malar összemérem erőmet Damiennel, Kulgar jobb öklével, a szörnyűségessel, Kulgar veszett kutyájával, Rév legnagyobb bunyósával a Kevinnben. A mérkőzésen független bíró részvétele várható. Fogadásaikat a dög-zugi Fűszerboltban köthetik meg.
Drokk Malar
15 hozzászólás
december 30 at 12:26 am (Politika)
Minap semleges területen találkozóra került sor Kara ben Nemzi Gárdaparancsnok, Távolrév Nádorja és Jacob Angelus vö. Kapitány között, hol érintet felek tárgyalásos formában rendezték le ellentéteiket. Szóba került a közelmúltban történt szerepvállalások, ebben a kérdésben homály maradhat a teljes igazság, tévhit és pletyka annál több keringet a Városháza ostromáról. Városőrség vezetője határozottan cáfolta azon vádakat, hogy vérfürdő előtt bármilyen formában együtt működött volna a lázadó Viharszövetségnek harcosaival. Tanúk, akik túlélték a napot ugyan mást állítottak és Kara ben Nemzi Nádor fenntartássokkal fogadta el ezért a „mosakodást”, végül a városőrség felelősége valamelyest tisztázódott a Városvezetés felé. Politikailag nem, katonailag igen a következő indoklással… (Részletek)
Tovább ehhez a bejegyzéshez »
59 hozzászólás
december 29 at 2:18 am (Politika)
Távolrév klánjai, klánvezérek!
Az elmúlt hónapok tapasztalatai alapján meg kell állapítanunk, hogy az adórendszer jelenlegi formájában tarthatatlan. Bár igen sok klán hétről-hétre hűségesen fizette a városi kincstárnak a törvényben megszabott adót, sokan mindenféle felszólítás, kérés, sőt behajtás ellenére sem voltak hajlandóak hozzájárulni Távolrév közterheihez. Mivel a további behajtások sem vezetnének ezek alapján eredményre, a Magisztrátus úgy határozott, hogy beszünteti az adók szedését. Hétfőtől kezdve a Kincstár minden adó címén beérkezett pénzöszeget visszaküld a feladójának. A Kincstár jelenlegi egyenlegét a város életének további javítására használjuk fel, olyan törekvéseket támogatva, mint a meseíró pályázat, gasztronómiai találkozó, díva verseny, lovagi torna, avagy gladiátor viadal. Bárki, aki a jövőben is ilyen, a város lakossága számára nyilvános rendezvényt szervez, számíthat a Kincstár segítségére. A rendszeres adófizető klánok pedig, ha kár éri őket azért, mert a város fenntartását nem sikerült ily módon hosszú távon biztosítani, szintén számíthatnak a Kincstár segítő kezére.
Calan Invictus
Távolrév Helytartója
58 hozzászólás
december 28 at 10:53 pm (Közélet)
Bált tartott a Ceryning ház az ifjú Isabelnek, Cayce Ceryning leányának tiszteletére, akit így kívántak bevezetni a társasági életbe. Az eseményen sokan jelen voltak, noha ez az időszak nem kifejezetten kedvez a rendezvényeknek. A Ceryning család tagjain, hűbéresein és szolgálóin kívül jelen volt Froselinde Lucia Invictus hercegnő, Smer dy ‘Ria hercegnő, aki Nodlehs de Lauron báró oldalán érkezett a bálba, Nuada Fenris főbíró, aki idős kora ellenére a társasági élet egyik legaktívabb tagjának számít, Seraf Ladyhawk őrgrófnő és férje, Dreneron Lyr és végül, de nem utolsó sorban Lahinna, a Kószák Nemzetségének bájos klánvezére. A zene, tánc és evés-ivás hajnalhasadtáig tartott.
A.C.
12 hozzászólás
december 28 at 5:04 pm (Közélet)
A Vidám Gazok nem tétlenkednek, újabb és újabb tivornyákról, vidám mulatságokról gondoskodnak maguk, és a távolréviek nagy örömére. Legújabb ötletük az, hogy az első hónap 20. napján “gasztronómiai találkozót” tartanak, amit az egyszerű nép körében főzőversenyként hívnak, ezért mi is ez utóbbi elnevezést használjuk majd. Íme Erik Lamar levele, mely minden részletre kitér. Tovább ehhez a bejegyzéshez »
4 hozzászólás
december 27 at 7:38 pm (Jegyzet, Politika)
Üdvözlet a nemes de Lauron Ház fejének!
Mielőtt leírnám mindazt, ami miatt pennát ragadtam, egy rendkívül fontos tényre szeretném felhívni a figyelmet: ezt a levelet szigorúan magánemberként írom, nem tükrözi a Vidám Gazfickók álláspontját. Mindez a későbbiekben nyilvánvalóvá is válik, de gondoltam jobb ezt – az esetleges félreértések megelőzése végett – előre tisztázni. Tovább ehhez a bejegyzéshez »
17 hozzászólás
december 26 at 1:27 pm (Bűnügy, Politika)
A de Lauron ház vérdíjat tűzött ki az őket “kétkulacsos” jelzővel illető, egyébként pedig Girbe asszony kivigzése miatt felháborodott Shakra El nDaro tetőfedő elfogójának, avagy meggyilkolójának. (Utóbbi esetben magasabb a vérdíj, azaz nem nagyon lesz olyan orgyilkos/fejvadász, aki ne szabadítaná meg El nDaro urat a fejétől, ha már egyszer elfogta.)
Shakra El nDaro
Eme ember ha életben még elém kerül 10.000 aranyat kap ki elfogta ha holtan de bizonyithatóan ő kerül lábaim elé akkor 15.000 aranyat adok annak ki fejét vette… A de Lauron Ház kincstárnoka és ügyintézője…
Olvassa el, milyen válasz érkezett a de Lauronok válaszára
Tovább ehhez a bejegyzéshez »
21 hozzászólás
december 26 at 10:22 am (Jegyzet, Politika)
Xinaf egyszemélyes hadjáratához úgy űnik, mások is csatlakoztak. Shakra El nDaro, városunk eddig ismeretlenségbe burkolózó tetőfedője is harcra szólított fel a TSZP és “kétkulacsos” szövetségeseik, a de Lauronok ellen. Úgy látszik Girbe asszony kivégzésével Borja d’Kataklizma kiengedte a szellemet a palackból, és egész népi mozgalmat sikerült útjára indítania, helyzetén pedig nem feltétlenül javít az, hogy a kritikus helyzetben az erőszakossága, és alvilági módszerei miatt hírhedté vált de Lauron házzal kötött paktumot. Persze amíg ellenségeik megelégszenek azzal, hogy plakátokat ragasztgassanak a piacon, addig nincs igazán félni valója egyik klánnak sem. Ha azonban összeverődik a fanatikusok egy kis csoportja, akkor már okozhatnak kellemetlenségeket célpontuknak. Tovább ehhez a bejegyzéshez »
26 hozzászólás
december 26 at 1:50 am (Politika)
Tovább folyik Xinaf egyszemélyes hadjárata. A bátorszivű harcos a teljes royalista tábor megsemmisítését kissé elhalasztva most a 90 főt számláló TSZP elpusztítására esküdött fel, az alábbi iromány szerint:
Átkozott legyen a TSZP!
Készüljetek a halálra, ostobák! Talán szavaim üres fenyegetésnek tüntek? Tán csak mosolyogtok a bolond barbáron, aki a fenyegetéseit újságokba és hírdetésekbe jutatja el hozzátok? Hamarosan rádöbbentek, milyen szerencsések voltatok, hogy fegyvereim a szavak voltak!
Vége a békének! Azt hiszitek, csak én gyűlöllek titeket? Elég sokan értenek velem egyet, fattyak! Már gyülekezünk! És hamarosan megcsillan a véretek a kardjainkon!
Aki most nevet, és szájhősnek gondol az keressen fel levélben, éppen úgy mint az, aki velem akarja folytatni a harcot! (137196)
Xinaf, a Bátorszívű Harcos
U.I.: Girbe Garaboncia ártatlan vére bosszút követel!”
16 hozzászólás
december 25 at 11:31 pm (Politika)
Érdekes fordulat következett be az eddig leginkább rosszként aposztrofálható TSZP – de Lauron viszonyban. Ugyanis a TSZP vezérének huga, Sol d’Kataklizma hozzámegy a de Lauron ház egyik – még meg nem nevezett – tagjához. Úgy hírlik azonban, hogy a házasság előfeltétele, hogy a vőlegény ne legyen rokonságban a Ceryning házzal, így Marco de Lauron és legifjabb gyermeke Draven semmiképp se jöhetnek szóba. (Persze lehet, hogy a TSZP így az egész Marco féle ágat kizárja.)
A.C.
16 hozzászólás
december 25 at 2:56 pm (OOC)
Nomen est omen – a név kötelez, tartja a mondás. Megnéztük hát, milyen nevek divatoznak a TK karakterei között. No itt nem azokra a karakterekre gondolunk, amelyeknek “átlagos” fantasy nevük van, hizen a nagytöbbség ebbe a halmazba tartozik, sokkal inkább azokra, amelyek valamilyen szempontból kitűnnek. Mindezt nem a kigúnyolás szándékával tesszük, hiszen akadnak majd jó és (véleményünk szerint) rossz példák is közöttük. Néhány karakter nevének feljegyzése óta már megszűnt létezni, de biztosíthatjuk olvasóinkat, egyik nevet se mi találtuk ki. Tovább ehhez a bejegyzéshez »
16 hozzászólás
december 24 at 2:52 am (Közélet)
Az Aranyló Nap nevű egyház főpapja, Gregorius atya tartott prédikációt szombaton délután a piactéren, a szabad ég alatt. Beszédében méltatta a Napot, mely szerinte minden életnek, tudásnak, bölcsességnek a forrása, és fénye betölti életünket születésünktől halálunkig, támaszt, kitartást és erőt ad mindennapjainkban. A prédikációra összegyűlt kisebb létszámú hallgatóság tetszését láthatóan elnyerték az atya szavai, többen hangot is adtak egyetértésüknek. Gregorius atya után Zordon Gordon szólalt fel, kinek egyházi szerepére nem derült fény. Zordon kifejtette, hogy sokan olyan istenekben hisznek, akiknek a létezésére semmi bizonyíték, mások pedig a múlt héroszait imádják szentként. Ők azonban a látható, tapasztalható valóságban hisznek. Ezt követően a rövid rendezvény véget ért, a prédikátorok távoztak a piactérről.
16 hozzászólás
december 23 at 11:04 pm (Bulvár)
Minden tiszteletem Chernov Úr!
Ahogyan a vándor szokott ébredni hajnal hasadtán, magam is pihenten ébredtem…
Ezzel kívánok újságjának még hosszú életet, remélem egyszer Ötbánya Városában is rendszeresen lehet kapni a példányokat, s nem révből kell hozatnom szerény Udvarházunkba.
Hogyan lesz a nádornak gyermeke?
- Kara Ben nemzi.
Mit gyűjt a távolrévi anarchista?
- Invik-túszt.
Mit keres a tengerész a mezőn?
- Quadozik.
Mit ölt magára a távolrévi nemes?
- Ceryn-inget.
Mije van a tudós tehénnek?
- Borja.
Herzeleid
14 hozzászólás
december 22 at 9:43 pm (Közélet)
A Ceryning birtok közelében, egy ünnepi sátor alatt fogadott egymásnak örök hűséget Desert Rose, és Anton del Quad, a Kikötői Őrség parancsnoka. Az ifjú pár házasságát Calan Invictus helytartó szentesítette, mivel kapcsolatukra nem kívánták az istenek áldását kérni. Az esküvőn jelent volt Quad kapitány három örökbe fogadott leánya (Lillith, Vitis és Arina), továbbá Fea hercegnő, Seraf Ladyhawk őrgrófnő, Sybille bárónő, Greg Ceryning gróf, Marco de Lauron báró, Lechter, aki a Szabad Vándorok Szövetségének vezérét képviselte, és végül, de nem utolsó sorban az ifjú pár klántársai. Az esküvőt lagzi követte, melyet a Ceryning birtokon fekvő Aranyszarvas vendégházban tartottak.
15 hozzászólás