Sikertelen a Városőrség

Cikkünket Jacob Angelus-nak, a Városőrség parancsnokának ajánljuk, a legjobb szándékkal.  

Tegnap két esetben is sikertelenül jártak a Városőrség tisztjei arrogáns fellépésüknek köszönhetően. első esetben Marcus Crystos “utcai bíró” dörömbölt be nem túl udvariasan a Belső Városban található ékszerboltba, hogy előkerítsen egy bizonyos Azorostort. Miután sikerült bejutnia, fennhangon követelte az említett férfiú előkerítését, az ékszer üzlet személyzete azonban közölte, hogy sosem hallottak róla, és határozottan felkérték a hely elhagyására, nem törődve az utcai bíró szájából rájuk záporozó, életüket és testi épségüket is érintő fenyegetésekkel.

Igen hasonlóan járt Symour Exodis városőr hadnagy is, midőn tegnap este úgy döntött, egy társával elmegy a Ceryning birtokra, hogy a Kincstártól igényelje a Városőrség zsoldját. Greg Ceryning gróf személyesen fogadta a hadnagyot, aki azonban az udvariasság valamennyi szabályára fittyet hányva követelte tőle az összeg azonnali átadását, közben pedig szerét ejtette még annak is, hogy a gróf személyes vendégét, Nodlehs de Lauront is becsmérelje. Mután még azt sem volt hajlandó hitelt érdemlően igazolni, hogy ő jogosult az összeg átvételére, továbbá annak pontos összegéről sem tudta a kért szerződést felmutatni., felkérték, hogy hagyja el a birtokot.

 E két esetnek talán lesz valami pozitív hatása is Távolérvre nézve. Elgondolkozhat ugyanis a Városőrség vezetése rajta, hogy az öncélúan durva, fölényeskedő stílussal milyen eredményeket tudnak  elérni. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a város polgárainak nagy része a határozott, de udvarias kérésre hajlandó együttműködni az őrséggel, avagy más hivatalos személyekkel, de a fenyegetések és sértések legtöbbjükből ellenállást váltanak ki. Mindez persze lehet, hogy a Városőrségnek azon a téves feltevésén alaupl, hogy az a jó, ha a polgárok félnek az őrség tagjaitól. Ez azonban alapvetően hibás elképzelés. A törvénytisztelő polgároknak bízniuk kell a városőrökben, mert ez lehet csak az alapja annak, hogy hozzájuk forduljanak segítségét, avagy a rendelkezésre álló információkat megosszák velük, és másként is segítsék munkájukat. Ha azonban a Városőrségről alkotott általános kép (mint láthattuk joggal) továbbra is ilyen marad, akkor nemhogy segítségre, hanem inkább akadályozásra számíthatnak a városőrök város lakóitól. Ez pedig mindenkinek rossz, rossz a városőröknek (főleg azoknak, akik nem ezt a stílust képviselik), mert nem jutnak egyről a kettőre, sőt, örökös konfliktusokba őrlik fel erejüket, és rossz a város lakóinak, mert a Városőrség nem képes ellátni valódi feladatát. A helyzet megérett hát a változásra, a kérdés csaka z, él-e majd vele a Városőrség vezetése.

A.C.

105 hozzászólás

  1. Nodlehs de Lauron said,

    január 11 at 2:23 du.

    Bizony bizony.. :) Így volt, ott voltam ! :)

  2. ManaSidh said,

    január 11 at 2:35 du.

    Huhh… Hát ez igen komoly, két eset… No eddig sem kedveltem őket, mert velem már voltak udvariatlanok, ezután sem fogom őket…

  3. AnonymuS said,

    január 11 at 2:46 du.

    Láthatóan semmit nem változtak az elmúlt fél évben.
    És _ezért_ még pénzt is kapnak…
    Ideje lenne elgondolkozniuk azon, hogy a tisztséget névvel mindennel együtt átadják másoknak.

    Maradok

    Krónikás

  4. Giltintur said,

    január 11 at 2:49 du.

    Krónikás: Csatlakozok.

    Közrendre szükség van. De a Városőrség ennek fenntartására nem alkalmas.

  5. PerecUr said,

    január 11 at 3:14 du.

    Meg mindig tartom – sracok, lepjetek be, csinaljatok jobban. Csinaljatok belso puccsot, akamit. De az ooc sajnalkozas, hogy ‘ez jajderossz’, nem vezet sehova.

  6. Kulgar Scorpione said,

    január 11 at 3:39 du.

    Nos,az első dologban egyetértek PerecUrral,lehet megpróbálni jobban csinálni.Bár az is igaz,hogy a két reprezentatíve legarrogánsabb VÖ kari futott bele a dologba:)

    A puccs viszont nem tartozik a realitások talajára…lévén nekem úgy tűnt,hogy az kerül be Városőrnek,akit a vezér IRL személyesen ismer és megbízik benne…és még ha be is szuszakolok 5-6 IC aktív karit (ami a minimum a 20 fős klán esetében) akkor is ott van ugye az OC vezérátadás ténye…
    Nemnem…ez a humor része…:)

    Mellesleg alig várom,hogy esetleg rajtunk is keressék a VÖ zsoldját:)

  7. PerecUr said,

    január 11 at 4:09 du.

    Hm Kugli. Erre innunk kell, egyetertesz velem. :-]

  8. Fea said,

    január 11 at 4:13 du.

    Ugyanakkor sem a klan átnevezését, vagy bármilyen átvételét lehetetlen megoldani… ismert okok miatt.
    Lehet hogy lehetne jobban csinálni de amíg egy klánnak az a neve, hogy “városőrség” addig nem.
    Minden értelmes próbálkozás elbukott a “vezetés” hozzáállásán. Ezért a magam részéről elég… hm na jó “cinikusnak” találom PerecÚr “hozzáállását” a kérdéshez.

  9. Nodlehs de Lauron said,

    január 11 at 5:11 du.

    Szerintem is cinikus hozzászólás volt ez “Perec Úr” .. Lévén jómagam is VÖ voltam / vagyok, és megpróbáltam megszervezni – valamint amíg ott voltam és csinálta a szakaszom a dolgát, semmi panasz nem érkezett ránk.
    DE ez egy elszigetelt eset, amit később megakadályozott és felborított a régi VÖ vezetés, akik igazából semmit nem csinálnak csak visszasírják a régi szép időket, és offban hangoskodnak.
    Viszont a hatalomátvétel lehetetlen és nevetséges gondolat – szerintem egy ekkora hátszéllel :) Ezt senki nem is csodálja.

  10. Erebard Nash said,

    január 11 at 5:34 du.

    Mindenki a maga “pecsenyéjét” süti meg opcionális esetben, más “pecsenyéjére” kár a fogakat kifenni, mert abból mindig betartás, rinyálás volt, van és lesz…

  11. AnonymuS said,

    január 11 at 6:24 du.

    Fea!

    Azért nem ennyire siralmas a helyzet. Viszonylag könnyű lenne megoldani a helyzetet, vagyis a feladatkör és a név átadását másoknak, ha valaki nagyon akarja. Csak egy kis politikai érzék kell hozzá, ami a városvezetésnek elvileg hivatalból van. ;)
    No, nem a feszkót akarom kelteni. Az egyik fél visszaél a klánnévvel, a másik meg nem meríti ki a lehetőségeit, hogy a helyzetet a maga javára billentse. Eredmény: 1 – 1

    Krónikás

  12. Félkarú Quad said,

    január 11 at 6:30 du.

    Ne felejtsük el azt sem, hogy 25 ezer ft-ot idén is lekell perkálnia minden klánnak. Gondolom a VÖ sem kivétel…

  13. Azorostor said,

    január 11 at 7:01 du.

    Ez hülyeség h csak a VÖ a hibás. A gárdában, is ugyanígy megvannak a nagymellényű tagok akiknek a karija alighogy elérte az ötgent máris minden játékukban legalább egyszer hivatkoznak a kijátszott előtörténetre és h mi volt itt két éve -.-
    Úgyhogy azért mert VÖ a neve… *vállvon*
    és Perecnek igaza van: tessék IC tenni vamit, vele v ellene. Nekem sem tetszik az a hozzá állás h a VÖ vezetőségét nem lehet lecserélni/meggyőzni mert ők ilyenolyanok. Ez csak két tag volt a VÖből és tudom h van még több problémás is, de amikor ott voltam találkoztam jó sok jó játékossal, és rengeteg betartással a nem VÖsök részéről. Egyszerű negatív előítélet…

  14. Nil said,

    január 11 at 7:06 du.

    Nudli: nem repedezik a plafon? :)
    Sztem pont neked kéne csöndben maradnod, mert neked is olyan “emberbarát” a stílusod, mint Symnek és azt sem állítanám, hogy nem volt panasz rád :) (u.i. a voltam szót húzd alá :D )

    Más:
    Komolyan ennyit jelent ez a név? Tényleg komolyan gondolja bármelyikőtök is, hogy attól lesz jó VÖ a mostaniak helyett, ha viselheti ezt a nevet az adatlapján, hogy attól fog tudni rendettartani? Én nem hinném…
    Feának részben igaza van, tényleg baj van a hozzáállásokal, de nem (csak) a VÖével.

  15. Nodlehs de Lauron said,

    január 11 at 7:06 du.

    Azor, ezt mondd annak aki végigjárta a ranglétrát. Zászlósig mentem, a Hadnagyi is ooc be volt ígérve. De valahogy nekem nem fekszik ez a játék, neharagudj, a legtöbb vp-vel és arcos harcos tényleg a VÖ-ben van. Vagy – nem, de az ottaniak még büszkék is erre .. :)
    Ezek tények.

  16. Nodlehs de Lauron said,

    január 11 at 7:08 du.

    Nil, a karim stílusával nincs semmi baj :) Nem értem miért jöttek volna velem akkor régi VÖ-s tagok amikor kiléptem? Ha ennyrie elviselhetetlen vagyok.. :)

  17. Nil said,

    január 11 at 7:09 du.

    Nudli, azok mentek veled, akiket te vittél oda és tudtommal egyetlen régi VÖs sem volt köztük :)

  18. Nodlehs de Lauron said,

    január 11 at 7:10 du.

    Nem igaz :) Másrészt ez megint flame. Hagyjuk abba. Nem topik téma..

  19. Red said,

    január 11 at 7:26 du.

    Hmm, visszatérve az eredeti témához. :) Nos, ha jól tudom, akkor ez egy kb középkori kategóriájú játék, aminek a mi világunk beli vetületeit ismerve próbáljuk a Tk szabályai közt kijátszani a karaktereinket. Ez eddig nem lehet túl értelmes, de mindjárt az lesz: na, a hatalom embereinek ellent mondani, és nyíltan fenyegetni, vagy súlyos szellemi problémákat mutat, vagy komoly erőt és bátorságot. (Az első esetben a 28 fős orgyilkos/fejvadász klán nem éppen ezt jelenti, míg egy nemesi ház azért bizonyos keretek közt, de valóban tud dacolni a hatalommal.)
    Ezen esetek után kíváncsian várom, hogy a Helytartó és szövetségesei mi képen próbálják meg a kissé megtépázott tekintélyüket visszaállítani, vagy épp megerősíteni – ahogy tetszik -, de egy komoly példa statuálás nélkül a többi klán csak vérszemet kap, hogy velük így is lehet beszélni, s ki lehet dobni az embereiket, mintha senkik volnának…

    Egyébként én is voltam VÖ, annak ellenére, hogy a klánvezért nem ismerem, és semmi közöm nem volt hozzájuk.

  20. Azorostor said,

    január 11 at 8:15 du.

    Izé: 27fő. Nem 28.
    Gondolom a a tegnapi incidens óta visszamenőlegesen és gyökeresen megváltozott a VÖ megítélése a Család szemében.
    Szal nem vagytok ti két totál ellentétes oldalon? (:

    Egyébként érdekelne h valóban úgy volt e a középkorban h két katona belovagol valahova megfenyeget vkit majd tovább lovagol és a nemeseket is megfenyegetik.

    Ja és Calan szólt. A közhiedelemmel ellentétben nincs ilyen jóltájékozott nyílvántartás a városházán amire Marcus hivatkozott, sajnos a VÖsök csakúgy nem is férnek hozzá. Lévén, hogy leégett a könyvtár, csak egy része van meg.
    Talán azt is megtudná a karakter h melyik része van még meg ha IC valóban játszott volna ilyet, nem csak utólag állítja….

  21. Ronin said,

    január 11 at 9:10 du.

    A másik jó dolog, hogy a Vö a fök és a Ceryningek is elvileg a Helytartóság mellett állnak :)

  22. Fea said,

    január 11 at 9:58 du.

    IC nem lehet másnak átadni a városőrséget. Ennek pedig több oka van. Az egyik, és legfontosabb az, az apró tény, hogy elviekben, az információ forrása sokaknak, a pajzsikon. Az átlagjúzer a következőt látja a két lehetőség közül: “Városőrség” meg mondjuk “Kucuk harcosai.”
    Az előbbinek előbb fog hinni, hogy ő városőr mint Kucukéknak. Nyilvánvaló okokból, aki nem érti, az kíméljen meg a választól, mert neki úgysem tudom elmagyarázni miért.
    Minden eljárás, intézkedés elején meg félórás magyarázás, hogy ez hogy is néz ki IC, elég kriminális lehetőség.

    A játékból való építkezés olykor azokon bukik meg akiknek ezt segíteni kellene… elég sok furcsa és nevetséges indokot hallhattunk az eltelt egy év alatt ahhoz, hogy ezt kijelenthessem.

    A másik talán az, hogy Jacob nem IC lett kinevezve, és ahogy elmondta, őt Admin ültette oda.
    Ezzel nem lehet mit kezdeni. Hidd el, próbálták sokan, sokféleképp. Az a „bénák voltak” pedig nem érv, hanem butaság árulkodó jele.

    A VÖ elleni retorzio nevetséges magyarázat miatt „bukott meg…” azaz nemes egyszerűséggel az új és csodálatos vö, nem játszik olyat, amin rajtaveszhet. Szerencsére a módszerük komoly tanulsággal szolgált.

    Symour elvileg Jacob főembere, a Vö tisztje, ha tőle ilyet lehet kapni/várni, akkor az egész szervezet olyan amilyen. Ez van. Igazság szerint a szerződést felbonthatná velük a város, hisz nap mint nap megszegik annak lényegi pontjait, sőt… De nem érne el vele semmi érdemit.
    Nincs senki aki elvállalná, vagy vinné rendesen, rendszeresen, csak pár ember aki így éli ki magát, bocsánat „játszik.”

    A javaslatom kb a következő a probléma kezeléséhez.
    Ők a városőrség. Csinálják ahogy nekik tetszik, hisz játék. Ha nem tetszik, akkor ignorálja az illető a teljes játékukat. Mintha nem lennének ott.
    Ennyi.

    A másik az, ha kiirnánk „pályázatot” melyik az az 1-2 klán, aki vinné helyettük, rendesen, ic és rendszeresen.
    Ehhez megkapná az anyagi és emberi, meg jogi támogatást, ami a vöt érné jelenleg.
    Ez volt is tervünk… ám a „Kucuk harcosai” probléma akkor is fennáll majd. Amelynek megoldása IC lehetetlen.

    Továbbá a városőrség a VH könyvtárához sose fért hozzá, azon egyszerű indok miatt… mivel sose volt rá igényük, nem játszották, és nem jelezték hogy jászanák… felém nem, márpedig az irat/levéltár és kancellária elvileg hozzám tartozott.

  23. Kulgar Scorpione said,

    január 11 at 10:00 du.

    Jahm…hehe…
    Egyébként a kincstár jelenleg a GEF-nél van,ami a következő problémákat veti fel.
    1.Réven kivül,tehát a VÖ “közhatalmi” jogosítványai nem érnek ott semmit
    2.Royalista katonai központ és mint ilyen,nem tartozna egyszerű “rendfenntartó” egységek befolyási körzete alá
    3.Lehet minket is fenyegetni,de én nem vagyok olyan humánus,mint Azor:)

  24. Calan said,

    január 11 at 10:10 du.

    9. § Közhivatallal való visszaélés
    1. Aki hivatalos megbízatásával visszaél és ezzel másnak jogtalanul előnyt szerez vagy hátrányt okoz bűnhődjék legalább korbácsolással.
    2. Aki hivatali megbízatását arra használja fel, hogy a város békéjét felforgassa, avagy a város törvényes rendjét más módon aláássa bűnhődjék legalább száműzetéssel.

    A Büntető Kódex ide vonatkozó része. Ezeket a szabályokat fogadta el a Városőrség is, amikor a szerződést elfogadta.

  25. AnonymuS said,

    január 11 at 10:46 du.

    Fea!

    Ne mondd, hogy nem lehet egy ilyen nevet átadni egy olyan csoportnak, akik arra érdemesek. Tudom, hogy nem alapulhatna meg, de játszunk el a gondolattal: Ha én most csinálok egy Helytartóság nevű klánt, onnantól én vagyok a Helytartó, s akárhogy csinálom, kirobbanthatatlan vagyok a pozícióból?
    A név azé a csoporté kell, hogy legyen, akik ezt a feladatot a Helytartóság IC megbízásából ezt a feladatot IC ellátják. Számomra elfogadhatatlan az az érv, hogy “ez a nevük, őket kell megbíznunk”. A név használatát ki kell érdemelni ez esetben, s egyszerűen hülyeség kategória, hogy aki a gyorsabb volt, azé a tisztség…

    No, abbahagyom magam. Nem szeretném mégjobban szítani a kedélyeket.

    Maradok

    Krónikás

  26. Fea said,

    január 11 at 10:57 du.

    AnonymouS. Ha engedik megalapulni, akkor lényegében.

    Akármennyire meglepő, de egyetértek a véleményeddel, szerintem is úgy kellene működnie. Ám nem ők voltak a “gyorsak” hanem őket alapította a főnökség. Nem íc alapultak és rástraltoltak a címre hanem létrehozták őket…

    A nevet átadni nem lehet. Mivel ahhoz admini döntés kell. Az meg nincs…
    Mivel már “egyszerű klán”, úgy tudom nekik is ki kellett pengetni a 25K-t ennélfogva valahol “jogosan” küzdhet/nek is a létükért. Az hogy a lét a klán maga, mint közösség, vagy a Városőrségnek nevezett klán, azt nem tudom megmondani.

  27. Ronin said,

    január 11 at 11:02 du.

    Tudom nem ide vág, de mi lenne, ha az oc és Ic keverés esélyének lényeges lecsökkentéseként nem lehetne ip cím alapján behatárolni, hogy 1 user csak és kizárólag olyan klánokba léphessen akik helytartóság pártiak avagy ellenállók ?

    Kicsi vagyok még, lehet hülyeség, de mégis játszunk el a gondolattal. Megszünne az oc kémkedés… stb..

  28. Fea said,

    január 11 at 11:08 du.

    Nem tudom, korábban javasoltam a klanvezérin userenkent a 2-3 karit. Ha senkinek se lenne túl sok ooc kéme. Meg megszünne az a rengeteg multiklan.
    Szerintem ez jobb megoldas.

    Valaki tud mas tpiusu karival jatszani, tőlük nem vetetném el a lehetőséget.

  29. Venator de En'Daro said,

    január 11 at 11:24 du.

    Meg akkor nem csak a OC kémkedés szünne meg, hanem a jól kijáccott, élvezets IC is. Ami nem lenne feltétlenül jó. Az, aki meg OC kémkedik, az lényegében csal, így akár ki is zárható a játékból. Értsd: ignorálható (pedig én naon nem vok ien párti).
    A 2-3 kari pedig… u.i. alapon, h “Valaki tud mas tpiusu karival jatszani, tőlük nem vetetném el a lehetőséget.” (Fea), akkor ezt kicsit átfogalmaznám: Valaki tud akár 7 karival jáccani, tőlük nem vetetném el a lehetőséget. :-P
    Mivel a TK-t emberek jáccák, így sosem lesz tökéletes. Szar is lenne…

  30. Ronin said,

    január 11 at 11:45 du.

    Vmit vmiért. Valóban. Görög van a falóban.

  31. Fea said,

    január 12 at 12:07 de.

    Szerintem tartalmasan nem tud senki 7 karival jatszani. Mivel nehez 7 független különallo szemelyiseget jatszani, minden kavarc nelkul raadasul.

    Lehet hogy van olyan csodaleny aki kepes ra, s nem zarom ki ennek lehetőségét annak ellenére, hogy ilyennel még nem találkoztam eddigi rpgs pályafutásom alatt. Ám ha ez nem lenne elég van más is, az idő.
    Nincs idő arra, hogy mindegyik karakteredd vidd.
    Hamarosan előallna a “főkari, mellekkari kérdés” ami behalasztja sok helyen a jatekot, annak tördelesevel, szethuzasaval, a cselekmeny lomhasagaval es multiplicitasaval.

  32. Nodlehs de Lauron said,

    január 12 at 12:41 de.

    Hm, ebből amit én megértek, hogy nincs sör és leégett a könyvtár.. :D
    Mindkettő én voltam.. :D

  33. Sedum (alias Scenedesmus professzor) said,

    január 12 at 10:55 de.

    Szépen, darabokban eljutottunk oda, amit én mindig is mondtam. A TKn admini hátszéllel egyes userek cseszegethetik a többieket, és IC játékkal semmit nem lehet ellenük tenni.
    Engem ezért kitiltottak, úgyhogy mindenki jól gondolja meg, hogy mondja-e tovább, vagy nem. ;)

  34. PerecUr said,

    január 12 at 11:30 de.

    Meg szerencse, hogy te megmondtad elore… -.-

  35. Brazil said,

    január 12 at 11:36 de.

    nincs sör? :(

  36. Sedum (alias Scenedesmus professzor) said,

    január 12 at 1:09 du.

    Ehhh…. nem, nem előre megmondtam, hgoy ez lesz, ahnem már előbb kimondtam. Nagy különbség…. De nem megyünk vele semmire, ha kimondjuk, mint sok-sok múltbeli mellékelt ábra mutatja. :)

  37. PerecUr said,

    január 12 at 1:15 du.

    Namegeccer, flikk-flakk nelkul (elozo torolheto):
    ‘Szépen, darabokban eljutottunk oda, amit én mindig is mondtam.’ Ez szerintem azt jelenti, hogy Te megmondtad. De tisztelettel: ha tavoztal a tkrol, akkor kerlek ez maradjon is igy…

  38. Giltintur said,

    január 12 at 1:38 du.

    Sedum: Azért álljon meg a menet. IC rühelem, OoC nem kedvelem a városőrséget játékstílusa miatt, de most ne kezdjünk bele a “Tapló BePe, nem engedte hogy én legyek a király, pedig van helytartó” szövegelésbe. Az adminok próbálnak lehetőség szerint pártatlanok maradni, de néha vannak ötleteik, amik akár jók is lehetnek, lehetnének. Logikus volt, hogy kell egy városőrség. Logikus volt, hogy ennek megbízható klánnak kell lennie. Ergo olyan embereket kértek fel rá, kiket ennek éreztek, kikről úgy gondolták, jól játszanak. Az meg, hogy -már elnézést- de nem egyszer siralmasan teljesítettek külsőn csupán az Adminok tévedése volt, de már nem igazán lehet mit tenni ellene.

  39. Giltintur said,

    január 12 at 1:38 du.

    Ó, és persze mindezt szerény véleményem szerint.

  40. Fea said,

    január 12 at 3:40 du.

    Giltintur szerintem ez így is volt. Csak azok a karik/userek zöme egy idő után otthagyták a városőrséget. Az újak pedig már új szempontok szerint lettek válogatva.

  41. Naivmuvesz:) said,

    január 12 at 8:26 du.

    És ezek a jóakaratú adminok nem tudják mégegszer megtenni?Ha Jacob kézbe kapta a munkát,miért ne lehetne ezt megtenni mégegszer?Új vezér,új lehetőség arra,hogy rendbejöjjön a vezetés.
    Jahm,most akkor kik is irányítanak?:)

  42. Naivmuvesz:) said,

    január 12 at 8:32 du.

    Én szívesen elvállalnám,habár nem tartozott ezidáig a kedvenc klánjaim közé.Nem tudom jobban csinálnám-e,de próba cseresznye,ahogy Kugli mondaná;-)
    Mert annak ellenére,hogy a tükör előtt rájuk hergeltem magam egy-egy balhé előtt,jó volt az izgalom,hogy meneküli kellett,harcolni,ha elkaptak,nem utolsó esetben szökni:D
    És ez szerintem kijárna minden újonc bűnözőnek,hisz ezért csinálják.

    Szerény vélemény volt…

  43. Symour said,

    január 12 at 9:08 du.

    HAHAHAHAHAHA*Röhög hangosan és tesz egetlen egy megjegyzést. *
    Azhogy papír nélkül mentünk pontatlan, mert első dolgom volt letenni a nyilatkozatot az asztalra.Csak Greg nem törődött vele… Azt hogy meg sértegetem az ottlévőket? Nézzük már meg hogy kik is voltak ott. ! ember volt jelen, abból 2 dezertáló VÖ kik nem feleltek mainapig a teteikért, egy túlbuzgó testőr, k mikor kivetem a zsebemből a lapot már nekem akart esni, mg egy pöfeszkedő nemes… persze OOCn egyikel sics bajom, lévén hogy lebeszélt játék aminek lesz is folytatása.
    Fea szempontok szerinti válogatás? Elvagytok mindeanyian tévedve, mert én már több mint 2éve vagyok VÖ nemsimertem előtte jacobot és azóta ugyan azt a levelet küldözgetem. Igen én vok a felvételiztető. Szóval hülyeségel ne tömködjük már tele a topicot, mert anyi marhaságot hordtok össze hogy az már röhelyes.

  44. Alekszej said,

    január 12 at 9:35 du.

    Symour, ez nem IC, itt megpróbálkozhatsz az udvariassággal.

  45. Erebard Nash said,

    január 12 at 10:26 du.

    Így igaz Alekszej…

    Szerintem Symour újságírótól függ csupán, hogy adják el lapba storyt. Lehetett így is címezni játékos IC – manipuláció esetén. Pl:

    “Bujkál Azorostor a bősz kopók elől” – Cím és tartalom

    “Elfogult a kincstár, ha teljesítésekről lenne szó.” – Cím

    Olvasóink figyelmébe ajánlom, mily tartatlanak ezen állapotok, hol a pöcegödörből kiráncigált renegát disznókból alakult ki az új arisztokrácia környezete, kiknek már a… bla… bla… – tartalom”

    ennyi az egész és csak IC-én.

    Mint ennek az ex-JK karinak szemszögéből nézve, ha nem lennék lusta vinni ;-)

  46. Alekszej said,

    január 12 at 11:02 du.

    Erebard, azt ne mondd, hogy amit e cikkben írtam, abszolút a valósáőgtól elrugaszkodott felvetés. Nem értesz vele egyet, hogy egy kis udvariassággal többre menne a VÖ mint a keménykedéssel? :) Nem azt írtam hogy pusztuljon a VÖ. Sőt, a cikkből kiolvasható, hogy a jelenlegi állapot megszüntetését nem a VÖ felszámolása útján tudnám elképzelni, hanem pár illemtan óra tartásán át. Mondjuk a te modorod sosem volt kifogásolható, de ez a két eset egy napon szerintem nem vetett túl jó fényt a testületre. Agyon is lehetne hallgatni a kérdést, de attól nem lesz jobb.
    És egyébként szerintem pont azért igen bosszantó ez az állapot, mert csak egy ici-pici önkritika és elhatározás kellene ahhoz, hogy a VÖ egy a polgárok által elismert szervezetté váljon, és megváltozzon a jelenlegi nem túl rózsás vélekedés róluk. Hogyha egyébként ezek után úgy gondolod, hogy a “szemét” arisztokraták, vagy a “szemét” fejvadászok provokácjóa áll csak a dolog mögött, írd meg nyugodtan, mint kollégának mondom, te is tudod, hogy még egy írásodat sem dobtam vissza, akkor sem, ha nem értettem egyet a benne foglaltakkal. Pont ez a jó, ha sokféle vélemény jelenik meg a lap hasábjain. Az enyém fentebb olvashatóa témáról. Nem mondtam, hogy ez az abszolút igazság. Ez egy vélemény.

  47. Erebard Nash said,

    január 12 at 11:43 du.

    Kicsit szűkszavú voltam, ezért elnézést. Tehát manipuláció esetén nem hazugságról beszélünk, hanem igazságnak olyanfajta feltárásáról, mely általunk kedvező képet mutatja be a “világról”. Ez egy kicsit átcsúszott a filozófiába, túl a jón és a rosszon. Nem baj, visszakanyarodva karakterekre ugyanezt jelentheti. Nem vita tárgya a vélemények, azok vannak. Nincs gödröm, mire ugrani kell. Fejvadászokat és arisztokratákat illtetően, legközelebb lesz publikus és kizárólag IC véleményem. Ugyanarról a témáról ne legyen két cikk szvsz.

    Jó ez így ahogy van most, de pisszt….;-)

  48. Fea said,

    január 12 at 11:54 du.

    Symour. A vöt nem te alapítottad, úgyhogy gyanítom nem is te válogattad az első gárdát bele. Sőt, egészen biztos vagyok benne hogy nem te.
    Ami pedig az őrséget illeti, nos, ha elővesszük mi a fene történt a vhn maris érdekes képet kapunk az eseményekről.
    Van aki szerint az állam és annak uralkodójának tett hűség előrébbvaló mint a hm minek nevezzem? Banda.
    Előfordul, talán ez a normális, talán az.

    Az pedig hogy tudod hol kell felvenni a kapcsolatot egy szervezettel, nem azt jelenti, hogy tudod ki a szervezet feje.

    A reagokat olvasva meg egyértelmű mi történt. Fura de “pöffeszkedő nemest” a tkn mostanaban, royalista körökben nem igazán láthattunk.

    A tétel teljesítése pedig nem elfogultságon, hanem fellépésen bukott meg úgy tudom. A viselkedésből lehet a nemes arra következtetett, hogy valami rablóbanda próbálkozik.

  49. Symour said,

    január 13 at 12:15 de.

    Rablóbanda Vö címerrel hivatalos okmánnyal. Ne hülyíts már. Egyre nevetségesebb dolgok jönnek elő. Ez hihetetlen. Lépjetek már be a VÖbe és próbáljátok már meg kedvsen fentartani a rendet. Nem lehet mondjon akárki akármit. A KG kedvesen cselekszik? Kedvesen lépett fel a nehéz lovasság a susogó domboknál? Nem letarolt mindenkit akik az útjukba kerültek. (arról nem született cikk. A VÖről mindig simán tonna számra… Az hogy a karim meg ilyen? Ez van hozzá lehetett volna szokni több mint két év alatt. És nem értem mért kell nagyügyeket csinálni egy LEBESZÉLT játékból. Nem kaptunk pénzt nem is háborodtam fel sőt megértem, meg is beszéltem hogy lesz folytatás. Ez csak játék. de mindenki felfújja ezt a dolgot csak nem értem mért, illetve kezdem érteni. És hogy őszinte legyek tudod mi a véleményem erről az egészről? Az hogy felbuzdítja az egész Trakta meg az egész Royalista társoság a játékosokat a VÖ ellen Szúrja a szemetek az hogy nem tudtok megszabadulni tőlünk, de a rendfentartást ti se csinálnátok jobban. —–MODERÁLT SZAKASZ ——Itt ha mi szóba kerülünk akkor az manipulálás céljából van és sajnos az fáj legjobban hogy ez egyre jobban be is bizonyosodik.

    na és itt részemről le is zártam ezt az egészet véglegesen.

  50. Alekszej said,

    január 13 at 12:26 de.

    Symour, egyik városőrötök usere épp azért kért bant egy máik, volt városőr userére, mert a belsőtökön felfedte, hogy kinek a multija. Én már korábban kifejtettem a véleményemet erről, szerintem ki-ki a saját karaktereiről terjesszen OC infókak a nagy nyilvánosság előtt, hogy privátban ki mit mond, az meg mindenkinek a magánügye. Ezért moderáltam ki egy mondatot a kommentedből.
    Szerintem azt pedig alaptalanul állítod hogy a VÖ-ről csak negatív cikkek jelentek meg, pont a veled készült interjú az, amit egy a városőrség soraiba tartozó kollégánk készített, és róla aztán végképp nem állíthatjuk, hogy utálná a VÖ-t.

  51. Sir Esteban said,

    január 13 at 12:27 de.

    Sajnos nem született cikk a K.G. nyilvános szereplésért, “örökhálám” érte User szinten Kedves Eljon Roza mesélő szakmai hozzáértéséhez…

  52. Alekszej said,

    január 13 at 12:29 de.

    És még annyit mondanék kiegészítésként, hogy a cikk is IC, tehát nem kell OC támadásként értékelni. Userként pl. abszolút semmi bajom veled, még ha a karit magát kötekedőnek is tartom. :)

  53. Sir Esteban said,

    január 13 at 12:29 de.

    Eltól Roza, vagy Ejon Roza? Tökmindegy kőbe nem véstem a nevét, csak homokba…

  54. Svetlana said,

    január 13 at 5:19 de.

    Nagyon szívesen írnék pozitívan a városőrségről Symour.

  55. Sedum (alias Scenedesmus professzor) said,

    január 13 at 9:45 de.

    Érdekes dolgokat terjeszthettek rólam annak idején a TKn, meg főleg a távozásom után. Mindig meglepetéssel figyeltem az emberi nem ama természetét, hogy simán elhiszi a rosszat valakiről, aki jó bartája vagy játékostársa, és még csak véletlenül sem kérdi meg a másikat, még ha ott is van az MSNén, hogy “te, ezt halottam, mi is van most?”. SZóval most az a hir járja, hogy én azért lettem dühös, mert nem lehettem IC király? Ezt a baromságot meg ki mondta? Karakter valószinűleg aznap éjjel megszökik, és többet meg sem találják, amint ez felmerül. :D A karakterem megpróbált egy eszmét, amit beléneveltek tántorithatatlanul és emgalkuvás nélkül képviselni, miközben legszivesebben a saját kortársaival bohóckodott volna helyette, elvégre egy 26 éves fél-elf még kamasznak is fiatal.
    Persze tökmindegy, mit is játszik IC valaki, ha közben midnenki csak arra figyel, mit is pusmognak róla a háta mögött. :S Ez nem csak az én bajom volt annak idején, hanem mondjuk Feáé is, emlékszem.

    Ami meg a BePe sztorit illeti, nos, nem volt könnyű eljutnom erre a véleményre, most sem örülök neki, de ettől még eza véleményem. S ha jól belegondolktok abba, amit irtatok. Már többen leirták, hogy az adminok a VÖ esetében tévedtek. Jó, legyne, mondjuk, hgoy tévedés volt egy ilyen ember élre állitása, mint Angelus usere. De köyörgöm, nem telt még el elég idő, hogy esetleg belássák ezt? Vagy ha magukban be is látják, akkor sem vallják be, mert csak?

  56. Rauko said,

    január 13 at 10:35 de.

    Sedum: Témába nem kapcsolódsz, önmagaddal vagy elfoglalva. Ha jól tudom, van saját blogod, ezeket a szösszeneteket oda illenékl írni. Ezzel nem azt mondom, hogy ha nem tékázol, akkor ne is szóljál hozzá, de a cikk ihlessen meg.

    Nos témaszerűben is. Miért kell puffogni azon, a városőrök hogyan tevékenykednek. Így csinálják, ic lehet ellenvetni. Karim semmibe nézi őket, de ezt nem viszem át oocbe…

  57. Sedum (alias Scenedesmus professzor) said,

    január 13 at 11:46 de.

    Az egész 55 darab hozzászólás, meg az előző cikk hasonlómennyiségű hozzászolása is arról szól (kisebb nagyobb kanyarokkal), hogy sajna ez NEM IC PROBLÉMA. Jó lenne, ha IC játékkal tenni lehetne ellene valamit, de hiába elégedetlenek sokan IC a VÖ munkájával, és szeretnék IC leváltani, ha OOC be vannak betonozva.

  58. Rauko said,

    január 13 at 1:27 du.

    A cikk IC cselekvésről szólt… Ha valakinek az OOC visszásságok csípik a szemét, javallott a személyes megbeszélés, győzködés, jelzőhajigálás. Nagy közönség előtt sokkal fájdalmasabb visszahallani szubjektív jellemzésünket. A trakták is lehet vitafórum, csak tartsuk be az etikettet. Ezen a helyen kevés erre tévedő kapna kedvet Thrillionhoz, ha így semmit nem értve belekukkant a beszélgetésbe.

  59. Bruce de Guy said,

    január 13 at 1:38 du.

    Én olvastam a CH birtokán a játékot, és mindenki kijátszotta a karakterét. Pláne, hogy lebeszélt game volt, nem értem miért kell többségében OOc leszolni a játékosokat! Lássátok már be, hogy ez egy JÁTÉK! Azért vagyunk ittt, hogy MINDANNYIAN jól szórakozzunk!

    Sedum!
    Kérlek javíts ki, ha tévednék,de ismereteim szerint te a TK-n nem kívánatos személy vagy! Tehát megkérlek, hogy itt ne csinálj “végtermék kavarást” Nem játszol, akkor nem is szólj bele, oks?? Jól írta valaki, van egy blog-od, ott oszthatod az észt!

    Köszönettel
    Bruce de Guy usere

  60. DrokkNyana said,

    január 13 at 2:23 du.

    Bruce, szerintem a kommentelők nagy része igen jól szórakozik=)
    Lehet hogy a flame a címzetteknek annyira már nem esik jól, dehát az kit és hol?^^

    Csak azért nevetek, hogy ne sírjak.

  61. Azorostor said,

    január 13 at 4:55 du.

    Azthiszem a következő reagálásom minimális szinten fogja érinteni az IC eseményeket, v a cikket

    “Érdekes dolgokat terjeszthettek rólam annak idején a TKn, meg főleg a távozásom után. Mindig meglepetéssel figyeltem az emberi nem ama természetét, hogy simán elhiszi a rosszat valakiről, aki jó bartája vagy játékostársa, és még csak véletlenül sem kérdi meg a másikat, még ha ott is van az MSNén, hogy “te, ezt halottam, mi is van most?””

    Alig kellett tovább olvasnom hogy megfogalmazódjék bennem kedvenc júzertársam iránt érzett kritikus hozzáállásom.
    Te most hülyülsz ügye Szkende?
    Amikor először érezted úgy hogy a rinyálás amivel otthagytad TKt erős túlzás volt, visszajöttél és elkezdtél mindenkit kioktatni:
    Beléptél a fökös közös karihoz anélkül h nem kérdezted meg – amiért bannt kapott, hála a genváltásnak lekopott róla 20napon belül –
    Levágták a fejedet és azzal mentegetőztél hogy énis haltam már meg. Kiírtad nyílvánosan a blogodra és ott ócsároltál ahol csak akartál.
    Pedig emlékszem az olyan napokra amikor nemtudtál volna TKtalira jönni, de nálunk aludtál ettél és így megoldódótt. Eljöttél hozzánk fökös talira és még rengeteg ilyen dolog volt. Soha amióta elhagytad a klánt, v tk-t nem szóltam be neked, nem vártam hálát.
    A múltkori picsogásod után fel akartalak venni h ezt megbeszéljük MSNre h megbeszéljük csak valahogy sosem reagáltál v jöttél fel. *fejcsóva*

    Úgyhogy te ne oktass ki másokat az illemről miközben pont az ellenététét csinálod és ttakarodj már el innen a teveklubba rinyálni a faszságaidról!

    Ja mégvmi: nem vok mérges, és tudom h nem szalonképes szavakat használtam :)

    Scen: egy kezemen meg tudom számolni hány tks usert utáltam meg végérvényesen. Sőt ha sorrendet állítok fel te vagy hüvelyk, utána a kisujjamon jön a következő.
    Különben meg rólad szól ez a cikk? v mia ráknak kellett beírni h mi van veled amikor minden lehetséges fórum a bomlasztási kísérleteid után szólnak h húzzál má’ melegbe.
    Szánalmasabb vagy mint a most kezdő 14éves batman pólós kisfiúk, pedig neked már családod van…

  62. Martin said,

    január 13 at 5:17 du.

    Mint újonc városőr egy meglátásom lenne csak… én szertnék kedvesnés megértően viseltetni a bűnt el nem követőkkel szemben, de sajnos tegnap este azt tapasztatlam, hogy ha valahol megjelenik a VŐ, a karik kb. felének az lesz a legfontosabb elfoglaltsága hogy betartosn a VŐ-nek, néha még akkor is, ha éppen őt próbálnák megvédeni, vagy csak a segítségét kérnék annyi időre hogy elmondja mi történt. Persze, visszaolvashatnánk hogy hogysmint volt, csak az nem játék. Ergo hogyha a népség jelentős része venné a fáradságot és kicsit segítőkészebb lenne a VŐ felé, valsz. a VŐ sem tartaná a keménységet és erőszakosságot az egyetlen járható útnak.

  63. Rauko said,

    január 13 at 6:21 du.

    Martin: Tegnap este már az érdekes volt, hogy megérkezett a városőrség miközben már zajlott a csetepaté, kényelmesen leültek, s csak aztán eszméltek fel, mi is történik valójában. Szóval azért visszaolvasni szükségeltetik:D Nekem semmi gondom nincs, ha a VÖ keménykedik, de ha az agresszív stílust követi, akkor legyen következetes, üssön oda keményen, de ne sipogjon, hogy nem szeretik őket. Valamint a jónép se ooc panaszkodjon, hanem lehet ic ellenállni. Amit tegnap meg is tettek.

  64. Kulgar Scorpione said,

    január 13 at 6:42 du.

    Én csak annyit mondanék,hogy egy városőr legyen kemény,elfogulatlan és szilárdan lépjen fel…de a nagypofájú tahóság nem fedi le az előzőekben felsoroltakat:D
    Csak ennyi…:)
    Ezért nem vállalta el a GEF a járőrözést,mert minket is megfertőzött volna – az eddiginél is jobban:D – ez a dolog…nemnem…:)

  65. Ex-VO said,

    január 13 at 11:17 du.

    Hmmm… végre sikerült átrágnom magam mind a 64 hozzászóláson. Mint ex-VÖ úgy gondolom, hogy van mit megosztanom a publikummal. Egyszerűen annyi itt a probléma, hogy nem jó a vezetés. Kérdem én, milyen klánvezér az, aki egy héten 1x2x felnéz, beteszi OOC-re a nem fizetők listáját egy ejnye-bejnye kíséretében, és ennyi!? Jó persze… biztosan csomó munkája, elfoglaltsága van IRL, és nem ér rá.. De akkor adja át olyannak, aki összefogja a bandát, és foglalkozik velük. A VÖ le van züllve. Nevetségesek a kiképzések, a béka segge alatt van a színvonal, és a csapatszellem egyaránt. Így nem lehet hatékonyan fellépni.
    Köszöntem a figyelmeteket.

  66. Marcus Crystos said,

    január 14 at 12:42 du.

    Uhh..ez de csúnya:D kár is volt benéznem.Ez igen skacok.Csak így tovább,de én aztmondom hogy inkább kijátszom amit gondolok,mint hogy itt elmondjam,mert attól hogy ide leírom,nem hiszem hogy lesz változás,vagy egyáltalán akármilyen látszata.Egyébként honnan tudjátok hogy mióta keressük Azorostort?És honnan tudja bárki is hogy amikor leégett a könyvtár,nem – e loptunk el olyan irítokat amik valóban nincsenek már a Városháza kezei között,mert nálunk van?:P Nah mindegy….ez az egész vicc.Jó nagy lufi lett belőle…..alig várom hogy kipukkanjon.További jó vitát.

    Szijjasztok

  67. Azorostor said,

    január 14 at 5:14 du.

    miért loptatok iratot amiben szereplnék?

    Azért érdekel mert Feáékat dezinformáltuk többször is kilétünkkel kapcsolatban, és ő elmondta h mikre jöttek rá és mi volt odaírva.

    nem nekünk kell a nemlétezést bizonyítani hanem nektek az IC alapot.

  68. Suze Daren (Da Crystos) said,

    január 15 at 7:41 du.

    Sziasztok!

    Most elfogultság nélkül: (mert én sem voltam mindig Crystos) a városőrségnek az a feladata hogy őrködjön. Akik meg randalíroznak, azok megérdemlik. Igy van ez a való életben is, de igy van ez ebben a játékban is. Amióta a városőrök rendet tartanak sokkal kevesebb olyan van aki bátran garázdálkodik és ennek szerintem mindannyian örülünk. Természetesen ha nem lenne mind2 oldal, sokkal kevesebb, szegényebb lenne a játék. A két megnevezett személyről pedig annyit, hogy nektek is vannak karaktereitek, azoknak pedig van egy bizonyos stílusuk, életük.Ez mindenkinek saját dolga, problémája, lehetősége kijátszani mahát. Miért ne lehetne ilyen karakter is kettő? nem csak kedves, halkaszavú “rendőrbácsik” léteznek. Ha mindenki ilyen lenne, akkor ez az oldal barbie-lap lenne, nem pedig thrillion. Véleményem szerint ez is kell, és általában minden városőr jól végzi a dolgát. Köszi, és sziasztok!

  69. Fea said,

    január 15 at 8:02 du.

    Szia

    Igazad van Suze! Ez lenne a feladata, mi is ezt írtuk!
    Ez a cikk is azért jött létre és a vita is arról szól hogy ez legyen! Sőt, biztosítjuk a támogatásunkről őket ha ez lesz, s ne pedig csúnya rendőrbácsik legyenek és ők maguk randalírozzanak vagy keménykedjenek mint egy bűnbanda
    A karakter stílussal továbbra sincs semmi bajunk, sőt színesítik a játékot örülünk neki!
    A gond az van hogy a városőrség keretén belül színesítik, ahol szerintünk ilyen üde szinfolt nem való.
    Igen barbie oldal lenne! Szörnyű lenne!
    Ezért keménykedjenek csak nyugodtan, mások meg ezt kritizálni fogják, mert ez is rendjén való nehogy barbie oldal legyen!

    Sőt az is ha játéketikai vétségen kapják őket mint az információszerzésük módjai, akkor panasszal éljenek, vagy ne vegyék figyelembe.

    Köszi. Szia. :)

  70. Marcus Crystos said,

    január 17 at 7:17 du.

    Fea!

    Nos örömmel látom hogy kellemes benyomásod s hangulatos mitöbb megnyerő modorod mindenhol hatalmas sikert arat.Döbbenten figyelem már jóideje hogy OOC illetve IC pompásan érvényesülsz.Jobbnál jobb dolgok,ötletek pattannak ki az agyacskádból.De …. azért ez a legutolsó amit közösen elértetek azzal hogy elkezdtétek elvenni azt ami mindígis a Városőrségé maradt,óriási hiba volt.Igazad van ilyen pompás színfoltok a Városőrségbe nem illenek.Nem úgy mint a gyönyörű szőke Barbibabák koronával a fejükön akik beglibbentenek egy-egy mosolyt valaki felé….bár ezt nem folytatom mert sokan olvassák :D annyit szeretnék csak mondani kedves Fea.Hogy amit régóta elakartok érni,sikerült.Gratulálok.És eztán jön csak a pompás színkavalkád.Mert ezt senki nem fogja elnézni sem neked,sem másnak aki a Városőrség ellenfordult.Városháza volt.Városőrség volt.A város vezetői vannak,addíg amíg ki nem teszik a lábukat egy töknyílvános topikban.Kérdem én …. miért nem látjuk Calan uraságot a kevinben teázgatni?Vagy épp téged kedves Fea a Törött Flaskában viccelődni,flörtölgetni a flaska hajlotthátú kicsi gnómjaival?Hm…..a Városőrség tagjai akárki,akármit mondott mindíg kimentek a lakosok közé emeltfővel,és a legtöbb esetben ha volt ugyan egy-egy megjegyzés,halk szidás a Városőrség háta mögött,többre nem futotta.Nézd meg a Városháza tagjait.Ti ki sem mentetek egyszer sem,mégis ajtóstul rontott rátok a fél város.Lehetett,és lehet is olyandolgokat tenni amiért mégjobban fognak rátok pikkelni.S ez egy újabb strigula a nevetek mellett.Ám engem,megfoszthatnak rangomtól,feloszlathatják a klánomat,én ugyan úgy kimegyek mint mindíg,és ugyan úgy fogok viselkedni mint mindíg.És ugyanúgy ha majd az utcán egy karakter jajveszékelve ordít miközben a másik felnyársalja,én ugyan úgy segíteni fogok.De nem mindenkinek.És mögöttem szintén sokan ugyan így vélekednek.Kíváncsi vagyok meddig lesz így tovább,és mire jut a város,illetve a város vezetése.És most miután ezt elolvastad húúúú most nagyon szívd fel magad mert most valami igazán frappánsat kell írnod hogy csak azért is megmutasd azért te nem akárki vagy!Te vagy Fea!S azokban a körökben majd megpaskolják vállad.De mi csak mosolygunk rajtad.Annyit elárulok a jövőre nézve,hogy az én véleményem szerint azzal ami most elkövetkezik…..”a csatorna kitárul,a nép meg csak bámul” ismét gyötrő csapás lesz a város vezetésének.Félre ne értsetek.Nem készül semmi.Nehogy azt higgyétek.Csak ez az én véleményem,hogy nagyon sokan fognak felháborodni.De kívánom,legyetek eredményesek,s Fea,őrízdmeg a makulátlan Barbi külsődet IC amíg tudod…s remélem összekerülünk majd mi ketten egyszer,s flört helyett…majd valami mást fogunk csinálni….:D….

    Én nem köszönöm meg hogy elolvasod,ha már megtisztellek azzal hogy írok neked,alap hogy elolvasd.Mind az ami a levelemben olvasható volt,szigorúan ICre érthetők.Csak azért,mert sokan hajlamosak OOC venni magukra a dolgokat.

    Szia

  71. Kulgar Scorpione,a Diadalmas said,

    január 17 at 9:03 du.

    Pár apró megjegyzés:

    1.Mentünk volna mi rátok,ha ki mertél volna állni.Mi kimertünk,ez az egyetlen különbség. Ha egyenlő elbírálás lenne,kettős mérce nélkül,már rég nem lenne klánod,és karaktered sem. Emlékeztetlek: Reborn-doktrína,Városháza.Kariölés engedély nélkül.Te se várj mást.

    2.Szívesebben írtam volna a Városőrségről IC necrológot,de így is megteszi. Nem jutottunk volna idáig,ha pl a Városőrség akkor is ott lett volna,ha ez egyszer például nekem jó…
    Veszek egy példát: több tucatnyi harcos karakter átvonulása a Belső Városon és a Kikötőn.Sehol egy városőr,hogy megkérdezze: ugyanmá hova…jah,hogy a vezéretek együtt volnult a támadókkal,csak multival?Vagy inkább Jacob Angelus kari a multi?Hoppá…sosem tudtam eldönteni…

    És nem összeveszésnek írom,ezek tények…

  72. Nil said,

    január 17 at 10:17 du.

    Kulgar:

    1. Kritikus helyzetekben soha nem estem kedvezőbb elbírálás alá, soha nem volt hátszelem, és nem öltem még JK-t sem engedéllyel, sem annélkül. Emlékeztetlek: Az általánosítás nagyon-nagyon csúnya dolog.

    2. Ez egy kicsit lol azért, ha jobban belegondolsz, hisz Kulgarra mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy törvénytisztelő mintapolgár lenne :)
    Ha úgy tartja kedve gyújtogat, embert rabol, garázdálkodik és az erőszaktól sem riad vissza, szóval nem az a fickó, akit a törvény bármely szolgája a védelmébe venne. Ha ez segít seregesen sem segítettem még soha.

    És nem összeveszésnek írom,ezek tények… :)

  73. Fea said,

    január 18 at 1:36 de.

    Meggyőztél Marcus, az én hibám minden. Sajnálom hogy elkezdtem játszani.
    Nem kommentelek többet.
    Jó éjt.

  74. Ortel Naudin said,

    január 18 at 9:12 de.

    Gyerekek, ez egyre csúnyább:(

    nem terveztem, hogy hozzászóljak az írásokhoz, mert nem akartam újabb – netalán sértett – kommenteket generálni, de pár dolgot azért mégis leírok. Nota bene, menjen tovább a vita, ha mehet. (Bár szerintem már rég egy helyben áll…)

    Suze: “Amióta a városőrök rendet tartanak sokkal kevesebb olyan van aki bátran garázdálkodik és ennek szerintem mindannyian örülünk” Garázda és városőr (kisbetűvel: a városban rendet fenntartó, nem feltétlen CÖ klántag) megítélése sosem volt mindig ugyanaz:) Lásd pl. Kulgar vagy Jacob Angelus karaktereket.:)

    Marcus: örülünk, hogy saját terveid szerint játszod ki a Városőrt, tedd ezt továbbra is, ahogyan írtad, mindenki véleményétől függetlenül. Ehhez viszont nem szükséges ilyen stílusban kommentet írni.

    egy kis képzavar szétoszlatása miatt: Fea IC már elhunyt, további játékokat tervezni a karakterrel fölösleges.
    Hogy egy karakter mit tesz, és mit nem: azért is maximum IC lehet felelősségre vonni. IRL sem tudnám elképzelni, hogy mondjuk Brunei szultánja, vagy esetleg G.W.B. heti rendszerességgel lesétál a sarki kocsmába, együtt sörözni a “néppel”.

    “Mert ezt senki nem fogja elnézni sem neked,sem másnak aki a Városőrség ellenfordult” Spec. ezt a mondatodat nem is értem. Ki fordult ki ellen?

    “És ugyanúgy ha majd az utcán egy karakter jajveszékelve ordít miközben a másik felnyársalja,én ugyan úgy segíteni fogok.De nem mindenkinek.” Talán nem jár kövezés érte, ha ezt a mondatot kiveszem a szövegből, hisz a logikai menet itt lezárul. De szvsz. ez a viselkedés is lehet egy oka annak, amiért a fenti cikk született.

    “Én nem köszönöm meg hogy elolvasod,ha már megtisztellek azzal hogy írok neked,alap hogy elolvasd” Hát, ehhez a mondathoz gratulálok. Esterházy Péter ilyen felfogással már milliárdos volna… Ha pedig IC-re érted az egész levelet, ismét nem értem a stílust…

    Nil: A Városőrség megítélésének egyik alapja, hogy a klán tagjai megválogatják, hogy kinek segítenek és kinek nem…
    “nem az a fickó, akit a törvény bármely szolgája a védelmébe venne” Írd inkább, hogy Városőrség, úgy jobban fedi a valóságot. A többi törvényes rendet szolgáló klánra nem biztos, hogy érvényes ez a mondat.

    Végül még csak annyit, hogy kommentelések helyett egy jó IC játék sokkal komolyabb érv mindenre.

  75. Nil said,

    január 18 at 9:29 de.

    Ortel: ennyire érthetetlenül fogalmaztam volna? Akkor mondom másként: a rendvédelmi szerveknek sem fiktív világokban, sem a valóságban (sem a múltban nem volt, sem a jelenben) nem feldata a bűnözők vagy azok érdekeinek megvédése! Ha valaki azért húz le egy klánt, mert nem segít bűnözőknek, nos annak az értékítéletével komoly gondok vannak.

  76. Mohor (R) said,

    január 18 at 9:31 de.

    Egyetlen hozzáfűzni valóm a témához:
    Az ilyen gusztustalan viták miatt írta BePe egy másik topicban, hogy alapos baklövés volt Révben JK kézbe adni a vezetést…

  77. Ortel Naudin said,

    január 18 at 10:20 de.

    Nil: így, ebben a formában igazad van:) A rendfenntartók egyetlen feladata a rend fenntartása. De ha teszemazt ha két alvilági klán tagjai egymásnak mennek a Játéktéren, akkor nincs idő mérlegelni, hogy melyik klánnak nem segítünk… még akkor is, ha netalán egy Fekete Sereg-tag, egy Családbéli tolvaj, vagy netalán (a te példáddal) Kulgar marad életben a közbelépés hatására.:) :) Konkrét eset is eszembe jutott, még a korai Városőrség korszakából, mikor Karakhas akaszkodott össze Crudele Ziddel a városban:) a városőr neve már nincs meg:S de akkor mindkét kari a börtönben végezte:)

  78. Nil said,

    január 18 at 10:37 de.

    No igen, régen még működött is volna ez a dolog, az njk-k megléte még lehetővé tette az ilyen jellegű összecsapásokba való belekontárkodást :)
    Jelenleg, amíg két akár a legkisebb alvilági klán szövetségesestől jóval nagyobb létszámot képes produkálni, mint a teljes vö állomány (ami amúgy sem áll 24 órában rendelkezésre) addig lehetlen mindenkit bezárni, mint régen, így marad a ‘had írtsák egymást’ taktika. Ez a valósgában is járható út néha :)

  79. Mohor (R) said,

    január 18 at 10:53 de.

    Nil ez nem biztos, hogy így van…
    A konkrét esetre visszatérve, amit Ortel említett, amikor Ziddel összeakaszkodtunk abból óriási utcai harc lett, úgyhogy az elsőként kivonuló VÖ egység tehetetlen is volt, és két-vagy három újabb egység jött ki. Nem kérdeztek semmit, csak belenyilaztak a tömegbe (16 íjász azért tud aratni…), és miután mindenki kifeküdt, vagy megadta magát akkor kezdtek kihallgatni, aztán bekaszliztak mindenkit. Szóval egy határozottan fellépő, jól játszó VÖ tud rendet tenni, ha akar. Hozzáteszem akkor éppen Jacob volt az akció vezetője, és engem mázsáltak meg a legjobban, csak, hogy senki ne mondhassa részrehajlott a VÖ…:) Ja, ha nem világos, az én karim Karakhas.

  80. Kulgar Scorpione,a Diadalmas said,

    január 18 at 11:00 de.

    Nil: mindkét pontban igazad lehet:)
    Az elsőben csak te tudod,kivel harcoltál és hogyan,a második nagyjából fedi a valóságot…Bár ha feljebb olvasod,akkor látod,hogy valahol a kismillió reag között írtam: nem minden városőrt tartok “rossznak és gonosznak”…úgy általában 2-3-ról van szó mindössze negatív megítélésben:)
    Viszont Marcus Crystos reagja sistergősen felverte bennem a vérnyomást:)
    Még akkor is,ha OC már megoldottuk a problémáinkat,régebben:)

    Amúgy az egyes pontom lényege nem az volt,hogy te öltél e engedély nélkül,vagy sem,hanem hogy míg mindenki más képes volt kiállni,a Városőrség az egyetlen,aki nem tette meg…

  81. Nil said,

    január 18 at 11:19 de.

    Mohor: Tudom én is, hogy így lehetne, de épp azt mondom, hogy manapság ez a módszer létszámhiány miatt nem kivitelezhető :)

    Kulgar: én elhiszem neked, de általában (és nem csak te) általánosságban beszélsz a VÖről, így ilyenkor kénytelen vagyok magamra venni, és ha alaptalan, tiltakkozni ellene :)

  82. Mohor (R) said,

    január 18 at 11:29 de.

    Hát nem tudom Nil, akkoriban se volt nagyobb létszámú a VÖ…

  83. Symour said,

    január 18 at 11:37 de.

    Az összes VÖ usert megkérném haggya abba! Értelmetlen hasztalan csak magatokat húzzátok fel más gyarlóságain.

  84. Nil said,

    január 18 at 11:45 de.

    Mohor: de nagyobb volt, akkoriban ugyanis njk tagkai is voltak az őrségnek ;)

  85. AnonymuS said,

    január 18 at 11:54 de.

    Hm…. Ez a más gyarlósága tetszik.
    Akkor, amikor a karakterem – idegen lévén – kijátszotta, hogy nem ismeri a VÖ egyenruháját, akkor rövid úton üzeneteket kaptam a VÖ usertől, melyben börtönnel, retorziókkal fenyegetett.
    A másik, amit már korábban leírtam, hogy a VÖ azon morfondírozik, hogy _csak_azért_ nem akart balhét kirobbantani (értsd: kötekedéssel a többnyire békés polgárok felé), mert utána sok papírmunkával járna a résztvevők bevitele.
    Igen, ezek is minden bizonnyal az ÉN gyarlóságaim.

    Maradok

    Krónikás

  86. Kulgar Scorpione,a Diadalmas said,

    január 18 at 12:15 du.

    Látod Nil,röviden és tömören megszólalt az az user,aki egyike a VÖ “bug”-jának:) Még rajta kívül kb 2-3 van,de hát biztos van oka,hogy a VÖ lehetőségeit rombolhatják a “játékukkal” és az Offolásukkal…
    Például mókásak azok az ötletek,hogy legyen a VÖ új neve Független Városőrség(sose volt az:D) vagy esetleg Városőrség a Helytartóság ellen…és ezek után még pozitív hozzáállást vártok el??:D

    Nem is beszélve ugye a “nagyszerű és nagyeszű” Gaunt de Shalur beírásáról,miszerint ” Én arra gondoltam írhatnánk egy tényfeltáró novellát arról hogyan ölték meg a helytartó emberei a városi tanácsot a sivatagban.”
    //Megjegyzem,semmi ilyen nem történt,engem pl OC annyira meglepett az egész,a Piaci Lázadással együtt,hogy csak néztem//

    Aztán mikor BePe rászólt az önjelölt Pulitzer-díjasra,hogy nemkéne,akkor meg egyből nagy okosan helyeselt,hogy jah,ne süllyedjünk le a royalisták szintjére…
    Újabb megjegyzés: nekünk nem jutott eszünkbe teljesen fals dolgokat írni a VÖ-ről,például,hogy “ők tulajdonképpen a Távolrévet ostromló hadak igazi vezérének közvetlen emberei” vagy hasonló baromságok…

    Látod Nil,igazad van…nem a klánnal vagy a nevével van baj,csak néhány userrel…

  87. CaladanMB said,

    január 18 at 3:18 du.

    Emlékszem még azokra az időkre, amikor a Városőrség létrejött. Akkor is sokan fújtak rájuk – bár, itt mikor nem teszik azt éppen – de mégis mindenki elfogadta, hogy ők a VÁROSŐRSÉG akik Távolrév rendjére felügyelnek.
    Ez nem volt kérdéses, főleg hogy admini támogatás is állt mögöttük, és ott voltak ugyebár az NJK-k a karakterlapokon.

    Aztán, a Városi Tanács távozása után a Városőrség valamiért már nem felelt meg az új hatalomnak. Nem tudom, mi állt a háttérben, de létrehoztak egy klánokból alkotott rendfenntartró szervezetet, akik az egyes negyedek rendfenntartásást ellátták (megjegyzem, a mai napig nem működik, mégis érdekes, ha valami gond van, akkor mindjárt a VÖ-t veszik elő), elérték, hogy az NJK-k is eltüntek a karakter leírásáról, és a VÖ nem lett más, mint egy klán a többi közül.
    Innentől kezdve pedig a tekintélye és az, amit képviselt is odalett. Ha mást nem, ezt elérték vele.

    Gondolom, ez a szomszéd tehene effektus, ami már nem lehet az övék, vagy nem uralhatják….

    Az a fura, mintha most olvastam volna egy megegyezésről a Nádor és a VÖ között (tudom, Távolrév nem a régi Magyarország, de eredetileg a mintha a Nádor a Helytartó felett állna), amely szerint a VÖ újra munkába állna.

    Ezért lep meg, hogy pont azok támadják, akik elvileg most már együtt kellene hogy működjenek vele.

    Mielőtt valaki felvetné, sosem volt VÖ-s karim, bár eljátszottam már a gondolattal. :)

  88. Kulgar Scorpione,a Diadalmas said,

    január 18 at 3:29 du.

    Nem egészen…csak tudod,miért támogassunk egy olyan “városi őrséget”,melynek lassan elsődleges attitűdje az anti-royalizmus.
    Amikor tanács volt,a tanácsot szolgálták….már nincs tanács,és ők nem akarták az új rendet védeni.Szívük joga…a miénk meg,hogy akkor leépítsük őket,ahogy ez a való életben is lett volna…

  89. Symour said,

    január 18 at 8:59 du.

    “a miénk meg,hogy akkor leépítsük őket”

    És ezzenel gratulálok is…

  90. Alekszej said,

    január 18 at 9:01 du.

    Szerintem nem kéne átharapni egymás torkát. Ez a cikk (mint már korábban kifejtettem) nem azért íródott, hogy beszívjon a VÖ, hanem hogy legyen udvariasabb. De a témátmár kiveséztük minden oldalról.

  91. Symour said,

    január 18 at 9:21 du.

    Kiváncsi leszek ezt mondod e jövőhéttől is

  92. Alekszej said,

    január 18 at 9:22 du.

    Majd meglátjuk.

  93. Nil said,

    január 18 at 9:42 du.

    “A másik, amit már korábban leírtam, hogy a VÖ azon morfondírozik, hogy _csak_azért_ nem akart balhét kirobbantani (értsd: kötekedéssel a többnyire békés polgárok felé), mert utána sok papírmunkával járna a résztvevők bevitele.”

    Anonymous: ezt most úgy írod, mintha baj lenne, hogy egy VÖ nem kever balhét? Meg ez a többnyire békés polgárok, biztos, hogy Révről beszélsz? :)
    De mielőtt belekötnél had mondjak még valamit: Annyit emlegeted ezt, és időközben azthiszem eszembe jutott honnan volt ilyen piszkosul ismerős ez a mondat. Több mint valószínű, hogy én mondtam valami hasonlót egyszer egy újoncnak régen, de hogy kerek legyen történet, azt azért hozzátenném, hogy ezt chat-en mondtam egy rakat smiley kíséretében, úgyhogy megkérnélek legközelebb a helyén és a közlés módjához passzoló komolysággal (tehát ne véresen komolyan) kezeld ezt a megjegyzést :)

    Kulgar: azért a heves reakciók valahol érthetőek, hisz kinek esik jól ha szétcincálják a klánját. Részemről a névváltoztatást már csak a pontnak tekintem azon a bizonyos I-n :/

    Caladan: azért örülök, hogy valakinek feltűnt, hogy az elmúlt több, mint fél évben nem a VÖ felelt hivatalosan a rendért, megszokásból mégis minket vettek elő minden gebasznál :)

  94. AnonymuS said,

    január 18 at 10:09 du.

    Nil!

    Lehet, hogy cseten is mondtad egy rakat szmájli közben, de nekem ez a mondat egy reagban szúrt szemet. A kari épp ecsetelte, hogy mennyire lenézi, semmibe veszi a körülötte levőket, s épp egy únszimpatikus alaknak akart valami cifrát beszólni, de végül letett róla, a fenti okok miatt.
    Mindez egy egyszerű őrjárat alkalmával egy kocsmában, ahol semmi balhé nem volt, mindenki csevegett, elvolt.
    Remélem, így már érthető.

    Maradok

    Krónikás

  95. Nil said,

    január 18 at 10:23 du.

    Anonymus: ha meg ICn láttad, nem értem mi a gond. A leírás alapján csak egyvalakire tudok gondolni, de ő ilyen és nem csak külsőn. Egyszerűen kijátsza a karakterét, ez ideális esetben pedig nem bűn :)
    A nemesek jórésze pl alapjáraton lenéz mindenkit, akinek a nevében nincs egy de vagy egy von szócska és/vagy a rajtuk lévő holmik értéke nem haladja meg a 2000 aranyat, azért még sem panaszkodik senki. És akkor még a ‘mindenkit útálok és lenézek’-típusú sötételfekről nem is beszéltünk :D

  96. Fea said,

    január 19 at 1:29 de.

    Emlékszem azokra az időkre mikor még úgy hírlett a Morbén a trónra tör. Nem véletlen szervezgetett TLSztől kezdve alvilagot… aztán belebukott. Azóta Caladan milyen nagy demokrata… :)
    Azóta úgy rémlik fő gondolata közé egy bizonyos Caladannak befészkelődött a más tehene… vagy koronája.

    Emlékszem azokra az időkre is, mikor az alapuló városőrségből lassan elszivárogtak a tagok. Az újak “komoly ooc szűrésen” átesve juthattak be, hisz a felvételi levél tán még mindig megvan valahol a lom között… s arra is hogy véletlen mindig az ooc haverok úszták meg, és sokszor az ártatlanokat álltak neki szétverni, akik magukat vagy barátaikat védték.
    Az ominozus oszlatas kapcsan is emlekszem, hogy egy varosőr mintha kezelte volna a helyzetet… s utána rontott be az “erősítés” akinek “ic” nem szolt senki… s kapásból a tömegbe lőttek… Bár lehet az másik volt. :)
    Asszem akkor lett a Vaderes parodia miatt kibannolva Juggernaut. :)

    Naés?

    Kedves Caladan. Te levegőt venni tudsz/mersz admini támogatás nélkül? Jó lenne. Másik fórumon pont erről van szó, meg itt is részben. Ne azért legyen valaki városőr mert akkor az adminok talán valaki fölé emelik, meg milyen király. hanem mert városőr karival akar játszani, és azt játsza. Addig nincs gondom mint usernek a városőrrel, amíg következetesen korrupt. Magyarul ic korrumpálják, és nem a haver szól a kocsmában…
    Ic lehet… akkor meg le akarom tudni váltani/váltatni, felelősségre vonni, vonatni ésígytovább admini ooc számolgatása latolgatása nélkül.
    Nem tudom, átment végre?

    A vö szétverése… No igen.
    Miért nincs njkjuk? Talán mert másnak se lehet, s ha felmerül a kérdés, hogy Reb magánklánt üzemeltet. Akkor az uj rend… azaz mi, mért ne fizethetnénk njkkat. Igen, feltettem ezt a kérdést a fogadóóra csatin. Meg azt is ki dönti el hogy a vö njki közül kik mivel szimpatizalnak, mennyire megfizethetők. A tökéletes parancsteljesítő droidokban sokan nem hittek ugyanis, és lássuk be, nem volt szórakoztató.

    Tudtommal tettünk sok próbát. Jacobbal, Symourral, Nodlehssel stb… ic
    hogy a vö vajon lenne e vö, szerződéssel, mivel csinálták, csinálhatták volna tovább.
    Minimális elvárással, és segítséggel is.
    Szörnyűek lettek az elvárások. Például az új vezetésnek tett eskü… Furcsa… de mindenütt az őrség felesküdt, és megteszi.
    Vagy a törvények betartása, és a felelősségrevonás lehetősége… Borzasztó
    Ic ha kiderül egy vöröl micsoda, lehessen meneszteni. Hallatlan. Ekkora genyóságot.
    De ott van még a kedvencem, ami tényleg sorscsapás. Az ic játék. Játszák ki, hogy valamit felderítenek, ne csak odamenjenek ooc. Ne teleportálgassanak stb. Ha kell kérjenek mesélőt hozzá.

    Nézzük csak. Ha uj kormany alakul és a régi rendfentartas nem fogadja el/esküszik fel, hanem hajkurassza a tagjait, sőt, részt vesz a rendszer megdöntésére tett szervezkedésekben és erről ic tudunk is…
    Akkor mi is a gond a feloszlatással?

    Vagy itt mindenki durva ic/ooc keveresbe kezdett mint a magyar hisztéria hogy gyurcsany ferenc nem legitim meg anyamkinja?
    ja kérem, ha valaki hisztériás játékot kezd mert ooc utálkozik, vagy mert ennyi telik tőle. Akkor ne csodálkozzon ha visszakap belőle.

    Vö elővétel… A vö onnantól van “elővéve” hogy szerződést kötött… Addig annyira volt “elővéve” hogy tisztázzák, dolgoznak e, mert heccből ne hozzanak be embereket, mert az ellenőrizhetetlen, s azért nem lehet felelősséget vállalni…

    Milyen borzasztó terhek ezek istenem… Váll megroppan akarat megtörik csak rágondolva is.
    Megyek, vár a szepukum.

  97. Symour said,

    január 19 at 3:41 de.

    Fea: Igen ezek vagytok ti. be is bizonyítottátok immáron. Nálatok a megoldás a VÖ elleni felusszítás OOCn. Na és aki esetleg kiáll mellettünk? Azt te küldöd el “francba” ráadásul úgy hogy összevissza hadoválsz mindent, de a lényeg felett mindig , immáron szerintem tudatosan átsiklasz. Érdekes érdekes, de ami még az hogy annyira papolsz, Symour Jacob blabla csak nem értem, Sym pl tett neked egy igéretet akkor ő vele mért nem bírsz beszélni vagy intzkedni ellene ICn. A hangsúly az ICn lenne, mert azt kevésbé találnám gusztustalannak. Mert az elébe szíves örömest állok, mert volt közös játékunk még erről is. Utólag átkozom is azt a napot, mert akkor ha tegyük fel átvágom a torkocskádat és nem kedvesen állok a dolgokhoz akkor másképp lett volna mostanra minden. Igaz akkor nem így gondolkodtam, de ha tudtam volna hogy ez lesz belőled akkor nem lettem volna rest nem egyedül megjelenni. De minek a múlton töprengeni? Felesleges. És igazából nem is írtam volna ha nem megint ugyan azt a hülyeséget olvastam volna mint feljebb, vagy már 10szer. De igaz mondjuk más dologgal úgyse tudsz jönni csak ugyan azokkal a marhaságokkal, és így van ez itt még sok emberel és ahogy Alekszej mondta ez már lerágott csont és ez a ti reagjaitokra igaz is….

  98. Fea said,

    január 19 at 7:13 de.

    Nos Symour ennek több oka is van, miért nem.
    Az első, hogy eltűntél marhahosszú időre. Ha akartam volna se sikerült volna. Mikor visszatértél egészen más helyzet volt…
    Olyannyira hogy ha nem cselekszel az ígértednek megfelelően, felesleges elővenni téged külön.
    Te nem csináltál semmit, nem is jelentkeztél stb… Akkor meg minek?
    Szépen ic is egy kalap alá lehet venni a többiekkel. Ha pár ember nem akart volna veletek beszélni, akkor a második szerződés létre se jön, mivel értelmetlennek ítéltem. Valamint ha te OOC eldöntöd a dolgaid, felesleges az ic.
    Egyébként meg, ha magadtól nem cselekszel, akkor nem felesleges elővenni? Nagyvonalúan továbbléptem… ennyi.
    A másik, hogy már nehéz lenne.

    Azonkívül én aztán nem uszítottam. Csak tájékoztattam… sőt emberbarát javaslatom szerint hagyjanak titeket vösködni. Legfeljebb ha valakinek nem tetszik ignoráljanak.

  99. Fea said,

    január 19 at 7:18 de.

    Ui.
    A lényeg felett nem siklottam át…
    Szerintem ugyanis ez a lényeg.:
    “Kedves Caladan. Te levegőt venni tudsz/mersz admini támogatás nélkül? Jó lenne. Másik fórumon pont erről van szó, meg itt is részben. Ne azért legyen valaki városőr mert akkor az adminok talán valaki fölé emelik, meg milyen király, hanem mert városőr karival akar játszani, és azt játsza. Addig nincs gondom mint usernek a városőrrel, amíg következetesen korrupt. Magyarul ic korrumpálják, és nem a haver szól a kocsmában…
    Ic lehet… akkor meg le akarom tudni váltani/váltatni, felelősségre vonni, vonatni ésígytovább admini ooc számolgatása latolgatása nélkül.
    Nem tudom, átment végre?’”

    Ha vö akarsz lenni, akkor fogadd el hogy nem Jacob az isten, és már nem csak egy njk tanács van felette… akit szép magyar idézet szerint ‘”még senki se látott…”
    Hanem ic vezetés…
    És nem azért van tekintélyed mert ha nincs akkor irgum burgum, mert neked valaki adott…
    Hanem játékoddal vívd ki. Hidd el, semmivel sem fogsz többel szembesülni a nehézségek terén, mint mondjuk Calan.
    Sőt akár meglepő akár nem, akár hiszed akár nem, ebben még szurkolok is neked/nektek… hajrá hát, bízzunk benne, hogy menni fog. :)

  100. PerecUr said,

    január 19 at 8:16 de.

    Huh Senni, egyreszt szerintem be kellene vegre fejezni itt a szajtepest. Felesleges.. A VO mint olyan nem fog mar mukodni, a tovabbiak meg senki masra nem tartoznak egyelore, csak a klantagokra, akik majd megelik az atalakulast. Az utana kovetkezo idokkel meg raerunk akkor torodni, ha ott tartunk.
    Viszont. Kerlek ne buzdits senkit arra, hogy mas ic jatekat ignoralja. Hagyd meg ezt a dontest nekik. Kerlek.

  101. Fea said,

    január 19 at 9:13 de.

    Okay.

  102. CaladanMB said,

    január 19 at 11:14 de.

    Fea
    “Emlékszem azokra az időkre mikor még úgy hírlett a Morbén a trónra tör. Nem véletlen szervezgetett TLSztől kezdve alvilagot… aztán belebukott. Azóta Caladan milyen nagy demokrata…”

    Hát, azt hiszem a kedves hölgy tévedében leledzik, mert az MB sosem volt demokrata. Mi a királyásgot támogattuk mindig is, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy az elején mind Aresiust, mind pedig Calan-t felöleltük, és segítettük a kezdeti lépéseknél. Ez pedig nem arra utal, hogy olyannyira a trónra törtünk volna. :) )

    De ha érdekel, OOC megsúgom, hogy sosem volt célunk a Távolrévi trón megszerzése (bár, nem tagadom, voltak a klánban olyanok, akiknek ilyen ábrándjai voltak).
    Csupán az, – egy összezördülés után – hogy ne Fea üljön rajta. :)
    Ezért is támogattuk Calant, és támogatjuk a mai napig is… Még ha nem is tesszük mindezt nyilvánosan, melldöngetve.

    Úgyhogy, azt hiszem, ebbe nem buktunk bele, hiszen úgy alakult, ahogy anno el lett tervezve. Még a legelején felvetettem Calannak, hogy szítson egy kis feszültséget, aztán legyen házasság, hiszen senki sem akar vérontást, és a KG is támogatná a békés megoldást.
    S lőn, ez következett be.

    Fea pedig sosem ült azon az áhított trónon.
    Egyszóval kedvesem, ki bukott bele, és mibe? :P

    A Városőrséggel pedig ha emlékeznek itt páran, anno nekünk is meggyűlt a bajunk, amikor Fea és támogatói (még a Tanács idején) lezárták az utcákat, és egy kis mészárlást végeztek a PP-ben, hogy Aresius bárót elfogják.

    Érdekes, akkor nem vetették fel, hogy a VÖ miért hagyja, hogy fegyveresek vonuljanak fel fényes nappal a Belső Városban (ami elvileg a legbiztonságosabb negyed kellene hogy legyen, mégis több a balhé mint a Dög-Zúgban), és zárjanak le barikádokkal utcákat.
    Mi felvetettük, és kértük a bűnösök megbüntetését is. Nos, azóta sem lett belőle semmi. :D

    Úgyhogy, nem a VÖ-t védem, hanem azt, amit anno képviseltek, és ami jó lenne, ha helyreállna. Mert, jelenleg nem lehet tudni, hogy a Helytartó által kinevezett rendfenntartó klánok mikor végzik a rendfenntartó munkájukat, és mikor a mocskos kis ügyleteiket ennek az álcája alatt.
    Erre ugyanis, semmi garancia nincs.

    A VÖ idejében legalább régen az volt.
    Hogy most az-e, azt nem tudom megítélni, mert ennyire nem követem figyelemmel az eseményeket.

  103. Symour said,

    január 19 at 11:23 de.

    Perec úr regjére érdemes lenne odafigyelni, mielőtt bárki írna még valamit a VÖről.

  104. Alekszej said,

    január 19 at 11:27 de.

    Ennek szellemében rekesszük be a commentelést itt. :)

  105. Fea said,

    január 19 at 12:13 du.

    Nos, olvasva klánvezéri írásodat, szenátussal egybekötött “királyság” javaslatodat nehezen nevezhető Caladan királyságot támogatónak.

    Valamint az érdekes esemény amit megemlítek nem Tyra vagy Fea kapcsán érdekes, hanem korábbi eseménysor… kb egy évvel. Sajnáélatos módon kétszer is érintve voltam benne. Távolrévben is és Ötbányán…
    Szóval maradjunk annyiban, hogy a tk fele rebesgette és “tudni vélte” gondolom nem oknélkül. Sokan felemlegették a rejtélyes és érdekes klánalapulást is…

    Ült e Fea a trónon amire igazság szerint sosem kívánkozott… Mivel az ország Koronahercege volt és ez az államfő jelenleg a hercegségben… mondjuk rá.
    Mivel nem lett királynő, amiről önerőből mondtam le… mondjuk rá nem.
    Mivel Calan vezette a várost, mondjuk nem…
    Mivel általában egy olyan royalista szövetség segítségével amit ismerünk… és a hallgatólagos támogatásommal ami alapja akkor meg is rendült, mikor félrelépett… nos, mondjuk rá igen.

    Az pedig hogy a Morbén mondjuk őgy alszik s ic teljesítménye pont akkora volt hogy a 6 tanácsadóból 5 permanensen ugy vélte értelmetlen komolyan venni… gyanítom a szomszéd tehene effekt amit emlegettem, főleg ooc igencsak működött.

    Egyetlen komoly érv a trón ellen Bepe reakciója volt. :)
    Gondolom ez nem a Morbén ic eredménye.

    Az említett esetnél pedig furamód nem volt barikád… Az egy másik esemény volt… rá 2 hónappal. Az elsőnél mindenféle békés polgárok szivárogtak a megfelelő helyekre…
    A másiknál egy hm tömegtájékoztató védelméről volt szó amin igen sok klán képviselője megjelent… és valakik fel akarták gyujtani az épületet.
    A barikád defensiv jellegű volt… :)

    Az elsőnél kivonult a vö… csak mivel semmi okuk nem volt kivinni a teljes hadsereget, inkább nem moccantak mégse…


Follow

Get every new post delivered to your Inbox.