Az elmúlt napokban a Királyi Gárda lovas futárai gyászos hírt vittek Távolrév nevesebb klánjainak, nemesi házainak.
A levelet Kara ben Nemzi herceg, a Nádor írta alá, és Calan Invictus halálhíréről számolt be.
De álljanak itt az ő szavai:
„Mint nádornak és a régenstanács tagjának, nekem jutott a szomorú kötelesség, hogy megrendülten tudassam, az újabb idők egyik legjelentősebb államférfija, Távolrév helytartója, a Constantinus rend alapító lovagja, Alencon hercege, Calan Invictus megtért őseihez.
Bár élete utolsó napjaiban visszavonultságban élt és a helytartóságról is lemondott, mégis úgy illik, hogy méltó búcsút vegyünk tőle. Ravatalozása és temetésére e hét hatodik napján //március 10. szombat// kerül sor.
Déltől a Városházán lesz felravatalozva a dicső emlékű férfi, itt vehetnek tőle búcsút hívei, tisztelői, ellenfelei s minden távolrévi polgár. Este 18 órakor indul a halottas menet az Éjtemplomba, ahol zárt körben az Invictus kriptában helyezik örök nyugalomra Távolrév jelentős egyházainak papjai.”
Fea Invictus után elhunyt hát az Invictus ház egy újabb reménysége, aki feltámaszthatta volna a királyságot Távolrévben. Halála után egy régenstanács vette át a város vezetését mindaddig, amíg utódjául kijelölt örököse el nem éri azt a kort, hogy átvegye a Helytartói hivatalt.
Most ne foglalkozzunk azokkal a hangokkal, amelyek megkérdőjelezik a Helytartói hivatal örökölhetőségét, hanem gyászoljuk ezt a nagyszerű államférfit, aki – bár voltak hibái – hosszú idő óta először viszonylagos stabilitást hozott Távolrév életébe, és összekovácsolta az ott élő klánokat.

Xinaf said,
március 9 at 6:17 pm
Ellenfelem voltál, nyugodjál békében. A teteid mindig az alapján történtek, amit helyesnek ítéltél, nem játszottad meg magad. Legyen nyugalma szellemednek és a csontjaidnak!
Shakra said,
március 10 at 1:12 am
Egy kulaccsal kevesebb. Majd jön a következő. Úgysem bírják ki… :-S
tisztességtelen said,
március 10 at 11:19 am
Hehehe! Legalább tudom kinek a sírját fogom kifosztani!!!Remélhetőleg vele temetnek ezt-azt!(6)
Kulgar Scorpione said,
március 10 at 12:54 pm
Igen…a tisztességtelen hullarablókat:D
Kagarh said,
március 10 at 11:14 pm
Ugye calan mellé a sírba belesz helyezve az uralkodása alatt megszerzett arany, és holmik, mint ahogy az ősemberek mellé bevolt helyezve a fegyvereik?
Csak azért kérdezem mert…mert érdekel az Invictuskultúra:DD
Gimrik said,
március 12 at 3:40 pm
“Utódjául kijelölt örököse…” ???
Eszem megáll.
Miért nem hívjuk rögtön trónörökösnek?
Na mindegy, végül is Denethor háza is öröklődött…
Red said,
március 12 at 5:15 pm
Nos, amíg klánvezér voltam, addig mindig meg tudtuk beszélni a dolgainkat, nem a nagyzolást láttam tőle, hanem az embert, akinek volt álma, csak a szava nem volt elég erős, vagy mások voltak süketek, hogy meghallják…
Kössz azt a pár játékalkalmat és a korrektséget.
Red S`hyrad és usere