Nem is oly rég kerestem fel levélben egy lányt. Nevezetesen a Távolrévi Egyetem hallgatóját, Lea Deart. Hogy miért pont őt, magam sem tudom. Ám mindenképpen egy diákkal szerettem volna beszélni, hogy ne csak a hivatalos, unásig hallott történeteket ismételjük. Egy, a Piactérhez közeli fogadó egyik asztalánál ültünk össze, s amíg Lea teáját szürcsölgette, és én reggeli kávéadagomat és egy apró süteményt fogyasztottam, elbeszélgettünk az Egyetemről.
Teodoer Iklanis: Üdvözletem, kisasszony, Teodoer vagyok… én kerestem Önt a múltkor…
Köszönöm, hogy elfáradt ide!
Lea Dear: Jó napot kívánok, Uram! Ugyan semmiség, én köszönöm, hogy megkeresett.
tik: Én tudom, hogy kicsoda maga, de az olvasóim nem. Bemutatkozna… közben jegyzetelhetek?
LD: Természetesen… Nos, Lea Dear vagyok a magam 19 évével, és a Távolrévi Egyetem hallgatója. Mint mindenki más a kötelező történelem óra mellett további két, szabadon választott tárgyat hallgatok. S ha egyszer sikeresen levizsgázom majd, akkor a színészi címmel büszkélkedhetek majd.
tik: Mely másik két tantárgyat vette fel?
LD: A Diplomácia és szónoklás tudományát, és természetesen a Művészeti képzések szakot.
tik: Értem. Reméljük, hamarosan valamely színtársulathoz fog szerződni! Mondja csak, mint a frissen nyílt egyetem első diákjainak egyike, milyennek véli a kezdő lépéseket?
LD: Köszönöm jókívánságát, ám egy társulatból keveredtem ide… Az első lépések. Nos, nem volt teljesen zökkenőmentes. A szokásos kavarodás, ki kivel mikor hol milyen óra. De végül mindenki időben rátalált a megfelelő helyre, személyre. Mostanra minden rendezettebbé, gördülékenyebbé vált, ám cseppet sem unalmassá, sőt.
tik: Szokásos kavarodás?
LD: Tudja, ami a diákélettel jár. Meg kellett ismernünk egymást, a tanárainkat, mentorainkat, és bele kellett szoknunk egy új környezetbe, napi ritmusba.
tik: Nem tudom. Nekem nem volt szerencsém egyetemhez. Egykoron eme szerepet az Universitas töltötte be. De az ő hallgatójuk sem voltam. De ne is rólam beszéljünk… milyenek a tanítók, tanárok, mesterek?
LD: Diák szemmel nézve természetesen szigorúak. Na jó nem, de mondjon nekem egy olyan nebulót, aki a tanáráról áradozik… Egy biztos. Az oktatást magas színvonalon művelik, és magasan van az a bizonyos léc is, ám nem teljesíthetetlenek az elvárások. Tanáraink alaposak, elhivatottak, és mindenekfelett ösztönöznek minket a még jobb teljesítményre.
tik: Akár csak egy gnóm szerkezet. Bizonyára van hibájuk is…
LD: A tanároknak vagy a diákoknak vagy magára az Egyetemre gondol
tik: A tanárokra.
LD: Bizonyára. Ám nem lenne sem etikus, sem helyénvaló az oktatókat szidni. Jómagam eddig leginkább csak pozitívumokról számolhatok be.
tik: Szóval nincs hibájuk… vagy ami van, arról nem beszélünk. Érdekes. Keményen foghatják akkor a diákságot, ha a tanuló fél őszinte lenni. Kérdezem, jól van ez így?
LD: Szó sincs félelemről. Ez egyszerű tisztelet. Ugyanúgy ahogy ha jól sejtem, maga sem áll le nyilvánosan szidni feljebbvalóit, úgy én sem fogom az én feljebbvalóimat, ez esetben az oktatókat ócsárolni. Ők is emberek, ám nagyobb tisztelet jár ki nekik, hisz értünk dolgoznak ők is. Elvégre megtehetnék, hogy tudásukkal megbékélve, elégedetten hátradőljenek és nézzék a küszködő diáksereget. De nem teszik, hanem minden erejükkel azon vannak, hogy mi minél jobban fejlődhessünk.
tik: Minden tiszteletem a tanítóké. Azonban ki kell, hogy ábrándítsam. Szemrebbenés nélkül szidnám bármely feljebbvalómat, ha megalapozott okom lenne rá… a nyilvánosság… nos az a feljebbvalóim tulajdona. De megint eltértünk a fősodortól. Mit gondol, milyen benyomásaik vannak a külvilágiaknak az egyetemről?
LD: Azonban megalapozott ok nélkül felelőtlen dolog lenne, és én nem vagyok az. Benyomások. Nos azt hiszem, erre nem tudok elfogulatlanul válaszolni. A társulat melyben színész voltam, az Egyetem megalapulása előtt szűnt meg, így számomra ez mentőöv volt. De hogy egy kívülállónak mit jelenthet Talán, sok-sok embert látnak, akik idejüket fölösleges tanulásba ölik, de velük nem tudok egyetérteni. De ismerek olyat is, aki a hatalmat azok kezébe helyezné, kiknek legnagyobb a tudásuk. A véleményem szerint ezek a benyomások oly változatosak, oly sokrétűek, hogy egy ember, ez esetben én, kevés hozzá hogy igazán biztos képet alkothasson.
tik: Ön szerint mit adhat az egyetem Távolrév városának?
LD: A naiv válasz csak ennyi: okos embereket. De igazából, egy képzési lehetőséget. Egy esélyt arra, hogy mindenki tapasztaltabb, okosabb lehessen. És hogy látóköre kiszélesedhessen. Na és persze pezsgő diákéletet.
tik: Kétlem, hogy a dög-zugi koldusok tapasztaltabbak lennének ezzel. Ám ne legyünk demagógok… mármint én ne legyek! Pezsgő diákélet? Ez tetszik… mit takar?
LD: Egyetértek, nézzük a jobbik oldalt. Ez csupán egy vidám társaságot jelent, akik természetesen nem csak az órákon ülnek, és körmölik az anyagot, hanem összejárnak tanítás után, néha talán helyett is. Kapcsolatok szövődnek, barátságok, talán még egyetemi szerelmek is, bár ilyenről eddig még nem tudok. Változatos programok, ám de változatlan társasággal és hangulattal.
tik: Hogyan válhat egy átlagos polgár hallgatóvá? Vannak feltételek? Pénz, képzettség, származás, kapcsolatok?
LD: Jelenleg telített létszámmal működik az Egyetem. Feltételekről talán Elessarnál a legtanácsosabb érdeklődni, hisz ő aztán mindenre tud válaszolni. Én most nem szeretnék, még véletlenül sem, esetleg valami nem helytálló, pontatlan adatot mondok.
tik: Megértem. Elessar… az igazgató. Milyen ember is ő? Tanít is, vagy csak az ügyeket intézi? Kit is takar a mostanában oly felkapott név?
LD: Személyesen még nem találkoztam vele, ám eddig csupa jót sikerült róla hallanom, amit hajlamos vagyok elhinni, hiszen kézben tartja az Egyetemet gond nélkül. Engem személy szerint nem tanít, s be kell, valljam, a többi szak iránt eddig még nem érdeklődtem. A felkapott név, ahogy Ön fogalmaz, egy férfit takar, aki megalapította, és fenntartja ezt az intézményt.
tik: Egy férfit… egy férfit, aki életében szobrot emeltet magának. Azért ez még Calan, sőt Paulus Invictusnak sem sikerült.
LD: Igaz, ám ebbe szerintem ne menjünk bele.
tik: Mindenesetre nekem furcsa, és óva int engem attól, hogy bölcs emberként nézzek fel rá. Megalománia és önimádat… ezek nem egy bölcs tanító sajátjai.
LD: Egy szobor nem bizonyít semmit.
tik: Sokat is. No, de ne is feszegessük tovább eme kényes témát. Következő kérdésem az lenne, hogy van –e jövőképe a diákságnak? Merre tovább, ha megkapták munkájuk nemes gyümölcsét, a képesítésüket?
LD: Erről ismét csak a magam nevében beszélhetek. Természetesen színi társulathoz, vagy valamilyen művészi társulathoz szeretnék szegődni. Ám abban is biztos vagyok, hogy mindenkinek van egy kitűzött célja, s nem csak unaloműzés miatt koptatja az Egyetem padjait.
tik: Ennek igazán örülök. Mint ahogy annak is, hogy, mint mondta, szakképzett, művelt fiatalok fognak a város pulzáló vérkeringésébe kerülni. Reméljük, az Egyetem csak hoz a konyhára! Kérem… valami kis nyalánkságot, valami titkos hírmorzsát ejtsen el nekem, és így olvasóinknak!
LD: Ohh nem lehet, köt az adott szavam.
tik: Ezt nem is tudtam. Van eskü is?
LD: Természetesen nincs.
tik: Nyalánkság?
LD: Hm… mi lehet az, ami az olvasóinak elég édes
tik: Pletyka… hírek… de ezt pont egy nebuló kérdezi?
LD: Persze, végül is kinek milyen az ízlése. De sajnos én ilyenekkel nem szolgálhatok, egyedül csak magamról, ám ez jobb, ha titok is marad.
tik: Megértem. Köszönöm, hogy idefáradt, s megpróbálta csillapítani információk utáni farkas éhségemet! Sok sikert és eredményekben gazdag évet kívánok a kisasszonynak és az iskola minden diákjának, továbbá magának a Távolrévi Egyetemnek is!
LD: Köszönöm. A viszontlátásra!
tik: A mihamarabbi viszontlátásra!
Így ért véget ez a kétség kívül üdítő, fesztelen és könnyed hangvételű interjú. Nem nagyon akaródzik kiegészítéseket tennem, hiszen a riport magáért beszél. Úgy hiszem, elértem a célomat vele. Ajánlom mindenkinek, akit érdekel Távolrév hosszú távú jövője (is).
tik – tollforgató
